
–
Ma hozta a csomagküldő. Konzervdobozban. Nézd, itt a konzervdoboz!
Így érkezett meg Kisbarkáékhoz Konrád, a tökéletesre programozott hétéves. Konrádnak határozott elképzelései vannak a jógyerekségről, amikhez szó szerint tartja is magát, és rendkívül okos kisfiú.
–
Már tudok olvasni és nem mese kell, tankönyv kellene. Holnapután iskolába kell mennem, szeretnék felkészülni.
Hogy hogyan illeszkedik bele a világba egy gyárban előállított mintagyerek, aki a kortársai szemszögéből nézve egyszerűen stréber? Ilyen nehéz kérdésekre keresi, sőt sejteti a válaszokat Christine Nöstlinger története, amit Kolozsi Angéla álmodott a Mesebolt színpadára.
Kolozsi Angéla – rendező, Mesebolt Bábszínház
–
Azt hiszem, hogy a legnagyobb üzenet, vagy a legfontosabb, ami egy kicsit mellbe vágja az embert, hogy mindnyájan valami idea felé törekszünk, nagyon szeretnénk tökéletesek lenni. De tökéletesnek lenni sem könnyű, a kulcs az a környezetben van, az elvárásokban van.
Az előadást Maróthy Anna Zorka tervezte, a színészek pedig lubickolnak a szerepeikben – már akkor biztos volt ebben a rendező, amikor rátalált a történetre, amelynek a felnőtt nézők számára legalább annyi a tanulsága, mint amennyit a fiatalabb nézőknek mutat.
Csató Kata – igazgató, Mesebolt Bábszínház
–
Előfordul, hogy az ember a saját gyerekkorát is végigfuttatja, hogy amikor én hétéves voltam, és akkor, amikor a legelső nap az iskolában, vagy utána, és akkor nekem milyen tapasztalataim voltak – tehát természetesen a saját gyerekkorom is végigment az agyamban.
Az eredetileg 1975-ben megjelent regény adaptációját, Konzerv Konrád történetét április 12-én, délelőtt 10 órakor mutatja be a Mesebolt Bábszínház.





























