Hírek

Idén is rengeteg látogatót vonzott a Savaria Történelmi Karnevál

2025. augusztus 27., 10:16

Idén is rengeteg látogatót vonzott a Savaria Történelmi Karnevál. Színvonalas koncertek, táncos és zenés produkciók, színházi előadások valamint gasztronómiai élmények várták az érdeklődőket több mint három napon át.

Idén is rengeteg látogatót vonzott a Savaria Történelmi Karnevál

A Savaria Történelmi Karnevált idén 24. alkalommal szervezték meg Szombathelyen, a rendezvény nem csak a helyiek körében népszerű.

Geiger Anikó
“A város hangulata, az a nyugalom amit itt tapasztaltunk, ugye Budapesthez képest ez nagy különbség, nagyon kedvesek az emberek, nagyon türelmesek, és hát gyönyörű a város meg az ünnep is gyönyörű.”

 

Idén is rengeteg programot szerveztek. A püspökvár udvarán szombaton például bibliai ételkóstolóval várták az érdeklődőket. Olyan harapnivalókat kínáltak a látogatóknak, amelyeket a Jézus korabeli emberek fogyasztottak.

Sándor Katalin Filoména - domonkos nővér
“Mártogatóst készítettünk kenyérlepénnyel, ugye a kenyérlepény a bibliában is szerepel, Jézus is ezt fogyasztotta az ő utolsó vacsoráján, kovásztalan kenyeret, ami a zsidó hagyományban, a zsidó húsvéthoz hozzátartozott, és ők ezt így fogyasztották többször, hát nem az utolsó vacsorán, de úgy egyéb étkezésekkor, hogy ilyen tejtermékes mártogatóssal ették, illetve amit még úgy láttunk, hogy itt, ilyen körülmények között elkészíthetünk, azok az édességek.”

 

Lehetett kóstolni zabpehelyből készült kekszet, kókuszgolyót és mézes-diós desszertet. Az édességeket akkoriban mézzel és aszalt gyümölccsel ízesítették, így legfőképpen mazsolás és datolyás finomságokkal készültek az érdeklődők számára.

A Savaria mozi területe a karnevál idejére Miraculum Szultánává változott idén is, itt most rengeteg újdonsággal várták az érdeklődőket: a sok lélegzetelállító táncos és zenés produkció mellett érzékenyítő programokat is szerveztek.

Bangó Mária - kurátor, MIRA Orient Art Kulturális és Jóléti Alapítvány
“A legfontosabb része talán az, hogy mindenki egy családként jön ide, mert a legfontosabb cél az, hogy jól érezzük magunkat itt a karneválon, és a jókedv mellett a jóság is találkozik. Mi egy jótékonysági csatlakozó helyszín vagyunk és az a célunk, hogy sérült és hátrányos helyzetű gyermekeknek élményterápiás programokat valósítsunk meg és élményterápiás eszközöket tudjunk vásárolni. Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon színes, kedves, barátságos helyszín.”

 

A Művészetek utcájában idén is színes programmal várták az érdeklődőket, valamint kézművesek és képzőművészek kínálták portékáikat. Négy napon keresztül színvonalas koncerteket lehetett meghallgatni, négy helyszínen lehetett színvonalas előadókat hallgatni: itt volt többek között Boban Markovic, A Grund, a Besh o Drom, a Rudrashka, az Anima Sound System és Péterfy Bori is.