Hírek

Idén is megszervezte az értéktár vetélkedőt a Vas Vármegyei Önkormányzat

2025. január 31., 17:30

Idén is megszervezte az értéktár vetélkedőt a Vas Vármegyei Önkormányzat. Felső tagozatos és középiskolás csapatokat vártak csütörtökön a Kámoni Arborétum konferenciatermébe. A megmérettetés célja a helyi identitás erősítése: a fiatalok a változatos feladatoknak köszönhetően alaposan megismerkedhettek a települési, a megyei és a nemzeti értéktárban szereplő különlegességekkel, valamint a hungarikumokkal.

Idén is megszervezte az értéktár vetélkedőt a Vas Vármegyei Önkormányzat

Tavaly ősszel jelentkezhettek a Feltárul az értéktár elnevezésű vetélkedőre a Vas vármegyei általános és középiskolák négyfős csapatai. Az év végi selejtezőn a két kategóriában összesen 24 csapat mérte össze tudását. A Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában rendezett vármegyei döntő szűkített mezőnyét a háromtagú zsűri elnöke, Majthényi László köszöntötte. A Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke nemes, sportszerű vetélkedést kívánt a résztvevőknek. A gyerekek nemcsak információkat gyűjtöttek az ismert és kevésbé ismert helyi értékekről, hanem közös élményeket is szereztek a játékos feladatok teljesítése során.

Kevy Albert - elnök, Vas Vármegyei Értéktár Bizottság
A Magyar Értéktár Rendszernek a talapzatát jelentő helyi értéktárak képezik azt a fundamentumot, amire épül tulajdonképpen a megyei értéktár is, majd pedig a hungarikumoknak az országos gyűjteménye, és a nebulók bizony-bizony a helyi értékektől egészen a hungarikumokig, illetve a 138 Vas vármegyei értékig nagyon alaposan felkészültek.

Az általános iskolások délelőtti versenyét a Sorkifaludi Zalak csapata nyerte. A tavalyi vetélkedőn csupán fél pontos lemaradással lettek másodikok. Ezúttal a 8. feladatban voltak a legügyesebbek.

Csóka Hunor Márton - Sorkifaludi Gárdonyi Géza Általános Iskola
A dominó azért ment jól, mert szétosztottuk a hungarikumokat, hogy ki mit fog megtanulni, és így szét tudtuk osztani a dominót, és így tudtuk párosítani, és utána összeraktuk egybe.

A középiskolások mezőnyében a Kőszegi Nagy Négyes - két helyet is javítva a tavalyi eredményén - a harmadik helyet szerezte meg.

Boros Enikő Mária - Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg
Jobban odafigyeltünk egymásra meg jobban segítettük azt, ha valakinek nem ment. Ami tavaly meg tavaly előtti anyag, azt jobban átnéztük, jobban odafigyeltünk és jobban felkészültünk rá, és arra törekedtünk, hogy minél jobban menjen minden.

Az első helyet a Herman Ottó Technikum csapata, a HerrManschaft szerezte meg. A győztesek bejutottak az országos döntőbe, amit június 5-én és 6-án rendeznek Balatongyörökön.