
Március 3-tól két héten át, 15-ig tart a nemluxustáska kampány. Az akció célja, hogy a menstruációs szegénységben élő nők számára a hétköznapokban nélkülözhetetlen intimhigiéniás eszközökből álló csomagokat gyűjtsenek.
Elsősorban szappant, tusfürdőt, sampont, testápolót, fogkefét, fogkrémet, dezodort gyűjtenek a hátrányos helyzetű családok nőtagjainak, jellemzően egy használaton kívüli, de kifogástalan állapotban lévő női táskába csomagolva. A termékek mellett kedves üzeneteket is szívesen fogadnak a gyűjtőponton.
A nyelviskolában összegyűlt felajánlásokat a Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a nélkülözőknek.
Asbóth Mária - vezető, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportja
“Idén is fordulunk városunk, illetve megyénk tehetősebb polgáraihoz, hogy segítsenek azokon, akik komoly nehézségekkel küzdenek. Ez az úgy nevezett menstruációs szegénységnek a leküzdése, ami a nemluxustáska akcióban testesül meg.”
A csomagokat a szeretetszolgálat Margaréta utcai központjában is átveszik. A segélyszervezet március 17-én kezdi el az adományok osztását.
Asbóth Mária - vezető, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportja
“Ha valaki a mi nyitvatartási időnkben, ami kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton van 9-től 12-ig; ha valaki idehozza, nem fogjuk visszaküldeni azzal, hogy szíveskedjék elfáradni a Smile Nyelviskolába, hanem rugalmasan, köszönettel fogadunk minden segítséget.”
A szeretetszolgálatnál gyerekpelenkákat is szívesen fogadnak. A kampány részleteiről és a gyűjtőpontok országos listájáról további részletek találhatók a .hu weboldalon.