Hírek

Idegenben búcsúzik a 2022/2023-as Simple Liga-idénytől a Haladás-Viktória FC együttese

2023. május 19., 17:23

Markó Edina tanítványai a MOL Fehérvár ellen mindhárom pontot szeretné bezsebelni.

Idegenben búcsúzik a 2022/2023-as Simple Liga-idénytől a Haladás-Viktória FC együttese

Kiváló játékkal 3-1-re nyerte legutóbbi bajnoki mérkőzését a Haladás-Viktória élvonalbeli labdarúgó együttes, amivel megszilárdította helyét a középmezőnyben. A vasi együttes vezetőedzője a tavaszi idényben nyújtott produkcióval is elégedett volt.

Hérincsné Markó Edina - vezetőedző, Haladás-Viktória FC
- Összességében azt gondolom, hogy egyre jobb teljesítményt nyújt a csapat. Vége van a bajnokságnak lassan, tehát ebből a szempontból sajnálom, hiszen a munkánknak a gyümölcse most kezd úgy igazából beérni. Jó meccseket játszottunk akkor is, amikor nem sikerült pontot szereznünk, egy-két kivételtől eltekintve. De akár a hazai Szeged elleni mérkőzést nézem, akár ezt a hazai Szekszárd elleni mérkőzést, akkor egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy melyik a jobb csapat.

A Szekszárd ellen mutatott hatékony támadójátékra és stabil védekezésre építené játékát a csapat a vasárnapi szezonzáró mérkőzésen is. A Mol Fehérvár elleni rangadó komoly téttel bír a vasi lányok számára.

Gődér Brigitta - csapatkapitány, Haladás-Viktória FC
- Az utolsó fordulók nagyon fontosak számunkra, szükségünk van minden pontra, hogy tudjunk előrébb lépni a tabellán. Az utolsó mérkőzést, ha sikeresen vesszük ezt az akadályt, akkor valószínűleg elérhetjük a hatodik helyet. Persze ehhez kell az Astra is, hogy botoljon.

Amennyiben a Haladás-Viktória megnyeri utolsó bajnoki mérkőzését, míg közvetlen riválisa az Astra csapata pontot, pontokat veszít, akkor a hatodik helyen fejezi be a Simple Liga-idénytt Markó Edina együttese. A MOL Fehérvár elleni összecsapásnak a Sóstói Aréna ad otthont vasárnap délután 14 órától.