Hírek

Hullámzó teljesítményét szerette volna javítani hazai közönség előtt a Szombathelyi Haladás

2023. március 21., 16:58

Az elmúlt hetekben nyújtott hullámzó teljesítményét szerette volna javítani hazai közönség előtt a Szombathelyi Haladás. Vasárnap délután a feljutásra pályázó Pécs elleni rangadón a szebbik arcát mutatta a vasi alakulat, amely rászolgált a döntetlenre.

Hullámzó teljesítményét szerette volna javítani hazai közönség előtt a Szombathelyi Haladás

Nehéz mérkőzés várt a Merkantil Bank Ligában szereplő Szombathelyi Haladásra, amely az elmúlt öt mérkőzésen mindössze négy pontot szerzett. A középmezőnyhöz tartozó vasi alakulat a feljutásra pályázó és jó formában lévő Pécset fogadta a Rohonci úti sportkomplexumban. A vendégek kezdték jobban a találkozót, a 11. percben Verpecznek kellett védenie Gera kísérletét. A szombathelyi csapat az első játékrészben megszállta saját térfelét, és csak ritkán tudott ellenakciót vezetni. Az első 45 perc végén ismét a Haladás kapusának akadt dolga, de maradt a 0-0. A térfélcserét követően magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a vasi gárda, és ez már a helyzetek számában is megmutatkozott. Lucas Simut szabadrúgásból veszélyeztetett, majd a védő a vezetést is megszerezte csapatának. A 60. percben Borvető cselezett többet a kelleténél, így blokkolni tudták a pécsiek a lövést, a lecsorgó labdát viszont Rácz jól készítette le Simutnak, aki hatalmas gólt ragasztott Helesfay kapujába. Sokáig azonban nem örülhetett a kilátogató mintegy ezer néző. Öt perccel később röviden szabadítottak fel a Haladás védők, a kipattanót Svejduk elemi erővel lőtte a jobb felső sarokba. Verpecz ezt a löketet nem védhette. Ezután is sok helyzetet hagytak kidolgozatlanul a csapatok, mindkét kapusnak sok védenivalója akadt. A szombathelyiek Borvető révén a kapufát találták el, míg a pécsi oldalon a 88. percben Gera lábában maradt a győztes gól. Egy kontratámadás végén a vendégek támadója ziccerben vitte a labdát Verpeczre, aki nagy bravúrral hárított. A közönségszórakoztató 90 perc végén maradt az igazságos 1-1-es döntetlen. A 7. helyen álló Szombathelyi Haladás legközelebb a Kazincbarcika vendégeként április másodikán lép pályára.