
Négy állomáson ismerkedhettek a gyerekek a vizek világával és a vízügyi igazgatóság munkájával az Arany-patak és a Csónakázó-tó partján szerda délelőtt. Vízben élő apró gerincteleneket - bolharákot, víziskorpiót, poloskát - vizsgálhattak meg közelebbről.
"És emellett még vannak csigák, amelyek a kövekről az algákat lerágják, jó?"
Ezek az élőlények jól jelzik a vizek állapotát, tisztaságát. A következő állomáson laboratóriumot rendeztek be a szervezők, ahol a víz kémiai tulajdonságait vizsgálták, kicsit odébb pedig méréseket végeztek. Kiderült, hogy az Arany-patak vízállása jelenleg 32 cm, vízhozama pedig 24 liter másodpercenként. A forgószárnyas vízsebességmérő mellett bemutattak egy korszerűbb eszközt, amit a gyerekek is kipróbálhattak
"Itt van ez a középső műszer, itt van egy fejegység, ezeken keresztül bocsát ki ultrahangot."
Március 22. a víz világnapja, ehhez kapcsolódva már harmadszor szervezte meg a vízügyi igazgatóság az interaktív ismeretterjesztő programot.
Gaál Róbert - igazgató, Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
"Gyerekekben is tudatosodjon az, hogy van egy nap, amikor az egész világon a víz kérdésével foglalkoznak az emberek. Ilyenkor szeretnénk nekik olyan alapvető ismereteket átadni, ami a tudásukat bővíti, a vízhez való viszonyukat talán javítja, és ezzel az egész társadalom jól tud járni a későbbiek során."
Ezúttal a Gothard Jenő Általános Iskola hat évfolyamáról érkeztek osztályok.
Markó Lukács - tanuló, Gothard Jenő Általános Iskola
"Nagyon fontos, hogy óvjuk vizeinket, mert ez segíti az életünket, víz nélkül nem lenne életünk. A halak is ebben tudnak szaporodni."
"Itt folyóvízi halak láthatók."
A programhoz csatlakozott a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége is, munkatársaik a különböző halfajokról, horgászati alapismeretekről, felszerelésekről beszéltek a gyerekeknek, akik plüsshal-pecában is ügyeskedhettek.
Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"A mai napon is igyekszünk arra fókuszálni, hogy a fiatalok észrevegyék, hogy víz nélkül nincsen horgászat, halak nélkül nincs horgászat. Hogy mindenki tudjon hosszú távon pecázni, ahhoz mindenkinek kell vigyázni erre."
Az egyes állomásokhoz feladatlap is kapcsolódott, az elhangzott információk alapján kellett kérdésekre válaszolni. A gyerekek sok újat tanultak ezen a délelőttön.
Rácz-Racker Rebeka - tanuló, Gothard Jenő Általános Iskola
"Nagyon tetszik, sok vízzel kapcsolatos információt megismerhetünk. Tetszett az is, hogy a tanítók milyen informáltak, akik ezt elmesélik. A halakkal kapcsolatos dolgok nekem nagyon tetszettek, eddig nem voltam nagyon jártas a horgászatban."
A nap fénypontja a látvány-haltelepítés volt, amiben a gyerekek is aktívan közreműködhettek. A Csónakázó-tóba 500, a horgásztóba 300 kg pontyot engedtek. A szép, méretes példányokat meg is lehetett simogatni. A víz világnapi ünneplés ezzel nem ért véget: csütörtökön 15 órai kezdettel előadóülést tart a vízügyi igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság területi szervezete és a Vasivíz Zrt. az ELTE-SEK C épületében, ahol 5 előadás hangzik el a világnap idei mottójához kapcsolódva: Víz és egyenlőség - Az esélyt teremtő víz.





























