Hírek

Halász Bence egyéni csúccsal EB ezüstérmes

2022. augusztus 19., 16:19

Hatalmas egyéni csúccsal, 80 méter 90 centivel ezüstérmes lett Halász Bence a müncheni Európa-bajnokságon. A Dobó SE kalapácsvetője a harmadik sorozatban érte el élete legjobbját, és egy darabig vezetett is a döntőben, amit mostoha körülmények között, esőben rendeztek meg. Az európa-bajnoki címet végül a lengyel Nowicki szerezte meg.

 

Halász Bence egyéni csúccsal EB ezüstérmes

Villámlás miatt csúszott a férfi kalapácsvetés döntője, fél óra késéssel a versenyzők végül szemerkélő esőben léptek dobókörbe. A nehezített körülmények ellenére Halász Bence már az első dobásával bebiztosította helyét a kisdöntőben, 78 méter 20-ig hajította a szert.

HALÁSZ BENCE - KALAPÁCSVETŐ, DOBÓ SE
"Nagyon izgultam az első dobás előtt, hogy jól sikerült és szerencsére úgy is alalkult, azzal bebiztosítottam magam az első nyolcba, onnantól pedig nem volt nagy gondolkodás, csinálni kellett azt, amit tudok, és szerencsére össze is jött. Mindkét lengyel versenyzőre nagyon kellett figyelni kellett, nagyon erős a mezőny eleje, ilyen nem nagyon volt az előző generációkban."

A Dobó SE fiatal kalapácsvetője a júliusi amerikai világbajnokságon dobta túl életében először a 80 métert, ezt akarta megismételni Münchenben is. A harmadik sorozatban össze is jött: 80 méter 90 centivel egyéni csúcsot javított, és az élre állt a versenyben. Lengyel riválisai közül Nowicki volt jobb formában: ő az ötödik sorozatban át is vette a vezetést 82 méteres dobásával. A hatodik körben az eredmény nem változott, Halász Bence ezüstérmesként zárt, ami fantasztikus eredmény.

Halász Bence - kalapácsvető, Dobó SE
"Nagyon örülök, hogy végre kijött az, amit elterveztem. Elégedett vagyok, nem vagyok telhetetlen, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elérni ezt. Kifejezetten az egyéni csúcs, ami még édesebbé teszi ezt a sikert, hiszen egy nehéz és színvonalas versenyen sikerült ezt elérnem, abszolút boldog vagyok."

Bence a szezon hátralévő versenyein is szeretne jól szerepelni, a jövő évi budapesti világbajnokságon pedig hazai közönség előtt bizonyítana.