
Kiss Johanna Eperke - telefoninterjú
Egy olyan teret kellett a Dunaparti Művelődési Ház kertjéből az épületből tervezni, ami a turisták felé is nyit és adott lesz a helyieknek is lehetőségként. A lényeg az, hogy meg volt adva, minek kellett benne lenni és aszerint kellett egy javaslatot csinálnunk nekünk.
Ez ötletpályázat volt, szóval ezek a nyertes pályázatok megvételt nyertek, de csak magát az ötletet vették meg, nekünk ebben nem kell tovább részt vennünk.
A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással döntött és a Kiss Johanna Eperke, Varga Zs. Panna, Sághegyi Éva és Kalocsai Dorottya által benyújtott művet is díjazta. Döntését azzal indokolta, hogy a terv megvalósíthatósága és átgondoltsága figyelemre méltó megoldás.
Kiss Johanna Eperke - telefoninterjú
Nekem ez inkább szakmabeli elismerésnek számít ezt én nem a tanulmányaim miatt csinálom, hanem azért, hogy megmérettessem magam az iskolán kívül, mert ez attól teljesen független.
A Bírálóbizottság Szentendre városnak ajánlotta a nyertes pályaműveket, hogy a felvetett építészeti gondolatok kiinduló alapként szolgálhassanak a további lépésekhez. A szombathelyi tervező idén védi szakdolgozatát, mesterdiplomát szerez és hivatását szülővárosában kívánja folytatni.




























