Hírek

Felemás SZOESE kosárlabda mérleg

2011. október 07., 17:24

Két forduló után egy győzelem, valamint egy vereség áll a Szombathelyi Egyetemi SE amatőr NB I-ben szereplő női kosárlabda-csapatának neve mögött. A vasi gárda a pontvadászat harmadik fordulójában Nagykanizsára látogat.

Felemás SZOESE kosárlabda mérleg

Kissé  átalakult a Szombathelyi Egyetemi SE női kosárcsapata a nyári  holtszezonban: többen is távoztak a klubtól, s a helyükre tehetséges, fiatal játékosok érkeztek. Így Szalai János vezetőedző első feladata nem is lehet más, mint az  újak beépítése a régi mag köré.

Szalai János edző, SZOESE
A játékosállomány egy kicsit átalakult, úgyhogy az elvárások mások, mint tavaly voltak. Én úgy érzem, hogy meg tudunk felelni. Szerintem a fiatalok beépítése a fő cél a játékban. Az eredményességet tekintve szeretnénk ismét a középmezőnyben végezni.

Az egyetemista gárda a bajnokság első fordulójában meglepetésre simán legyőzte a jó erőkből álló Zala Volán II.  csapatát, majd nagy csatában kikapott a Sopron együttesétől. A szombathelyiek a pontvadászat harmadik fordulójában idegenben lépnek pályára.

Szalai Dóra csapatkapitány, SZOESE
Vasárnap utazunk Nagykanizsára. Hát a tavalyi szezonban ez az egy csapat volt, amelyik oda-vissza sajnos megvert minket. Nagyon gyors, hajtós, futós, fiatal csapat. Megpróbálunk nyerni. Minden meccsre úgy készülünk.

A szombathelyi játékosok  kemény edzésekkel készülnek a hét végi mérkőzésre. Persze Szalai János edző a csapat fizikai felkészítése mellett nagy hangsúlyt fektet a taktikára is, elvégre a kettő együtt hozhatja meg a sikert Nagykanizsán is.