
A szombathelyi Városháza új arcával ismerkedhettek meg mindazok, akik kilátogattak a "#Szombathely, a videojátékok világa és ami mögötte van" elnevezésű programra. Az önkormányzat felkérésére az eSport Szombathely egyesület kitelepüléssel és előadásokkal színesített programmal lepte meg az érdeklődőket. A kezdeményezés tökéletesen beleillett a Nyitott Városháza rendezvénysorozatba, amely új horizontot jelentett a kicsiknek és nagyoknak is.
Nemény András - polgármester
Egyik legfontosabb célkitűzésünk volt, hogy a Városházát kicsit közelebb hozzuk a városhoz, városlakókhoz. Ne csak a hivatalt lássák benne, hanem annál többet is.
A városháza házasságkötő termének előterében kialakított helyszínen 21. századi igényeket kielégítő repertoár várta a gyerekeket és a szülőket is. Az autóverseny, a foci és tánc szimulátor mellett a VR-szemüvegen keresztül mindenki bepillantást nyerhetett a virtuális térbe. Ugyanakkor az elektronikus sportok világának hátteréről, jövőjéről és egészségügyi hatásairól is zajlott egy-egy kerekasztal beszélgetés - ismert személyiségek bevonásával. Kiderült, hogy hogyan kell megfelelően használni az számítógépes és konzoljátékokat, valamint az ezekhez tartozó kiegészítő eszközöket. Kiemelt figyelmet biztosítottak a szemek védelmére is. A rendezvény csúcspontja az eszközök kipróbálása volt, amely még a város vezetőit is játékra csábította.




























