A 100TAGÚ CIGÁNYZENEKAR HANGVERSENYZENEKARI GÁLAKONCERTJE 2021017

Hírek

Emlékek a Savaria Karnevál történetéből címmel kiállítás nyílt a Levéltárban

2026. augusztus 12., 08:51
Emlékek a Savaria Karnevál történetéből címmel kiállítás nyílt a Levéltárban hétfő délután. A tárlat eredeti dokumentumok segítségével mutatja be a kezdeti, 1961 és ‘69 közötti, valamint a rendezvény újraindulása utáni időszakot.
Emlékek a Savaria Karnevál történetéből címmel kiállítás nyílt a Levéltárban

“Szombathely, a lüktető, modern város féltő gonddal őrzi és jogos büszkeséggel tárja fel minden vendége előtt kétezer éves múltjának, az ősi Savariának becses emlékeit”
- hirdeti egy régi szórólap a Savaria Karnevál történetét bemutató kiállításon. A vitrinek üvegfalai mögött újságcikkek, képeslapok, bélyegek, jegyek, programfüzetek, fényképek és egyéb relikviák őrzik a város legnagyobb kulturális rendezvényének legfontosabb mérföldköveit, emlékezetes pillanatait.

Melega Miklós - igazgató, MNL Vas Vármegyei Levéltára
“Minden évben szisztematikusan azokat az anyagokat, szórólapokat, plakátokat, kis karszalagokat, belépőjegyeket, amik megmaradtak; ezeket szépen elraktuk. Na most, 25 éves kort ért meg ez az újraindult karnevál - ez egy igen komoly történet.”

A ‘69 előtti időszakból tíz fotográfus gyűjteményének digitalizált képei érhetők el az NKA-s támogatásból vásárolt érintőképernyős terminál segítségével. További 6 album anyaga a 2000 utáni időszakot öleli fel - ugyanezen a felületen. A korai kezdetekről kisfilmek is fennmaradtak az utókornak.

Bajzik Zsolt - főlevéltáros, MNL Vas Vármegyei Levéltára
“Ugye, 64-ben még Savaria Napok alapján futott.. egy egész éves programsorozat volt, amit ugye a karnevállal zártak, és erről van egy összefoglaló, illetve 67-ben az egész karneválról egy fekete-fehér hangosfilm volt. A közelmúltban került még a gyűjteményünkbe Oláh Károly, egykori amatőr fotós és filmes is volt, és őneki egy rövid kisfilmje, ami nem igazán jó minőségű, de színes”

A Levéltár a Savaria Turizmus Nonprofit Kft-vel közösen állította össze a tárlat anyagát. Grünwald Stefánia beszédében visszatekintett az újraindulás óta eltelt 25 év történéseire.

Grünwald Stefánia - ügyvezető, Savaria Turizmus Nkft.
“Az első újkori Savaria karnevál óriási sikert aratott! Még semmi nem működött az elején. Nem voltak jelmezek, nem voltak díszletek, óriási volt a kapkodás. Az utolsó pillanatban próbáltunk meg mindent behozni, de már az első napon kiderült, hogy egy nagyszerű rendezvény született.”

A kiállítás a karnevál ideje alatt délelőtt 10 és este 6 óra között látogatható, de később is elérhető lesz, egészen szeptember 30-ig.