Hírek

Emlék-mű-sor keretében mutatkozhattak be fiatal, kezdő zenekarok, énekesek

2023. július 24., 07:34

A megújult rendezvénytéren színpadot is létesítettek, most ezt avatták fel.

Emlék-mű-sor keretében mutatkozhattak be fiatal, kezdő zenekarok, énekesek

A Geiger-tanítványok nyitották a sort, a tanárnő bátorította a kezdő csapatát a színpadon is. A vegyes korosztályú és zenei stílusú csapatot kutyát sétáltató családok, és az érdeklődő közönség is hallgatta.

Geiger Nikolett - stúdióvezető - Geiger Niki Énekstúdió

“Mi sárvárról érkeztünk, de mindannyiunknak van szombathelyi kötődése, én egyébként itt tanultam a szombathelyi művészeti iskolában, magánének szakon, és pár évvel később létrehoztam za énekstúdiót, ahol ma a növendékeimmel fogunk fellépni.”

Egyikük Ricsi, aki több iskolai fellépése után most állt először nagyszínpadra. Megyehídról érkezett, a pecöli suliba jár, ott adta elő legutóbb a választott dalát.

Németh Ervin Richárd

“Az iskolában már elkezdtem, és utána mentem énektanárhoz, és most egy kicsit izgulok, de várom, és szeretek hallgatni rapzenéket, meg minden ilyesmit, meg most a Bonbontól az Örökre a szívedbent fogom elénekelni.”

Az Emlék-mű-sort az AGORA szervezte. Pop, rock, jazz - vegyes műfajban jelentkezhettek a fellépők.

Novák Edina - kommunikációs igazgató - AGORA Művelődési és Sportközpont

“Szombathely ikonikus építménye, illetve az előtte álló tér megújult, tulajdonképpen visszakapják a szombathelyiek egy remek rendezvénytérként, tulajdonképpen ha hátranéznek, és mögöttem látják a nézők is, maga az építmény előtti lépcsősor előtt van egy természetes, vagyis hát egy épített színpadtér, ahol remekül lehet zenekarokat, koncerteket elhelyezni, egyszer már kipróbáltuk, hiszen a Szimfonikus Zenekar az Érezd Szombathely programsorozat keretében már itt koncertezett, ez a második ilyen rendezvény.”

A tervek szerint a jövőben gyakran használják majd rendezvénytérként az Emlékmű alatti teret.

Szabó Istvánné

“A Savaria Fórumban olvastuk, hogy lesz ez a rendezvény, és mi vagyunk egy énekkarban, az egészséges nyugdíjasok énekarában, és egyik társunk, a Kleinhappel József fog mindjárt énekelni, azért jöttünk el, és nagyon tetszik itt a környék, jó levegő, jó emberek, gyerekek, nagyon jó érzés itt lenni.”

Herbuth Dudás Ilona

“Szerbiából jöttünk, úgyhogy az unokahúgom hozott ki bennünket, fogalmunk se volt, hogy mivel vár, gyönyörűszép hangokat hallottunk, úgyhogy le a kalappal, gyönyörűszép, Szerbiában ilyet nem látunk!”

A nyolc fellépőt a Mistery Gang nagykoncertje követte. Aki hasonló rendezvényen szeretne fellépni kezdőként, még lesz rá lehetősége: a szervező AGORA közösségi médiafelüleltein legkésőbb tavasszal újabb felhívás várja az előadókat. Az Emlékművet este fényfestéssel tették még szebbé, lila és arany színekben pompázott a vasbeton-szerkezet.