Hírek

ELTE-Iparkamara projektzáró

2022. május 12., 23:10

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ és a Vas Megyei Iparkamara közös projektjének díjátadóját tartották tegnap a campus Dísztermében. Az ,,Üzleti ismeretek a gyakorlatban,, című egyetemi kurzus mintaprojekt jelleggel, szabadon választható tárgyként a 2021/22-es tanévben debütált. Zárásként díjakat osztottak a legjobban sikerült projekteket kidolgozó csapatoknak.

 

ELTE-Iparkamara projektzáró

Megtelt az ELTE díszterme az ,,Üzleti ismeretek a gyakorlatban,, című kurzus hallgatóival, akik az egy tanéves szabadon választható kurzuson, elismert, helyi vállalkozók mentorálásával dolgoztak ki projekteket, amiket szakmai zsűri bírált el.

Lenkai Nóra - rektori biztos, ELTE-SEK
,, Vártnál nagyobb sikere volt egyébként ennek a minta projektnek , ugyanis közel 160 hallgató vette föl ezt az intézményi szabadon választható tárgyat. Az első félévben az ismert helyi és regionális vállalkozók készítették fel őket, vértezték fel őket különböző gyakorlati és egy kicsi elméleti tudással, és a második félévben projektmunkákon dolgoztak.

Start-up cég- vagy vállalkozás indítása, gazdasági ismeretek, marketing, de akár egy csődbe került szálloda megmentésének ötlete is projekttémát adott.  

Kovács Vince, elnök, Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
,, A gazdasági önkormányzat számára nagyon fontos, hogy az utánpótlás, aki a gazdaságba fogad az iskola- egyetem elvégzése után elhelyezkedni , úgymond ilyen életszagú tantárgyakkal is megismerkedjen , hisz itt az oktatók részéről , mindent megtesznek , hogy az elméleti felkészültsége meglegyen a fiataloknak , de a gazdaságnak a dolgaival nem mindig találkoznak az egyetemen belül

A projektmunkákat mentor segítségével készítették, és szakavatott zsűri értékelte azokat. Az első díjas munka egy magyar fejlesztésű kozmetikai termékcsalád online értékesítéséről szólt, készítőik 150 ezer forintos pénzjutalomban részesültek. Mindenki, aki elvégezte a kurzust, tanúsítványt vehetett át. A sikeres diákokat tovább segítik a mentorok. A tervek szerint folytatódik az egyetem és a kamara együttműködése: a kurzust a jövő tanévben is elindítják.