
A Herman Ottó Mezőgazdasági Technikum oktatói és diákjai már 18. éve építik a város adventi koszorúját. A munkálatokba sok tanulót bevonnak. Idén az utolsó simításokat a kilencedikesek végezték el a Berzsenyi téren.
Balogh Noel - kertész tanuló
“Hát nekünk csak az összeállítása, a virágkötők csinálták az alapra a zöldet, rákötötték, mi meg most összeállítjuk és díszítjük.”
“ugye ez nehéz, bele tud csúszni az alapba, ezzel meg kikötöd”
Már szeptemberben elkezdtek gondolkozni a dizájnon, de a munka nagy része csak a felállítást megelőző két hétben kezdődött el. Most piros, fehér és aranyszínű díszek ékesítik a koszorút.
Seres Györgyi - oktató, Herman-iskola
“Igyekszünk a tapasztalatokból építkezni, de örökzöldekkel dolgozunk az idei évben is ezüstfenyővel, hogy szépen hosszan tartson, díszítsen, főleg ebben a viszonylag enyhe karácsonyi időszakban. Egy fémvázra dolgozzuk rá ezt a zöldet bent a zöldet az iskolában a gyerekekkel, és akkor hát az idei évben most mindent is előszedtünk a tarsolyból, úgyhogy újabb gömbök vannak, a korábban már egyszer láthatóan elhelyezett csillagok is vissza kikerülnek, ugyanúgy van fényfüzér, újabbakkal készültünk, úgyhogy most igazi gazdag adventi koszorúja lesz a városnak.”
A koszorút fehér viaszgyertyák díszítik, ezeket 2006 óta Ávár Tibor készíti a város számára. Az elsőt szombaton délután fél 5-kor gyújtják majd meg a Berzsenyi téren, ökumenikus szertartás keretében.




























