
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az északi iparterületen épülhet fel az a kutatás-fejlesztési és innovációs központ, ami elősegítheti az egészségipari profilú cégek letelepedését. A Szombathely2030 városfejlesztési program zászlóshajó-projektjének kidolgozása jó úton halad, őszre elkészülhetnek már a látványtervek. A megvalósítást uniós forrásokból képzelik el, erről egyeztettek a politikusok a sajtótájékoztatójukat megelőzően.
Bokányi Adrienn - tanácsnok
"Szombathelyen létrehozunk egy Magyarországon egyedülálló egészségipari demonstrációs-, fejlesztő- és tesztkörnyezetet, amit a ZalaZone tesztpályához tudnék hasonlítani, csak ott egy autóipari, önvezető irányvonalon, Szombathelyen pedig egy egészségipart támogató irányvonalról beszélünk."
Ujhelyi István elmondta: elindult az Európai Egészségügyi Unió programja, melynek célja, hogy a tagországok polgárai betegbiztonság szempontjából egységes ellátást kapjanak, illetve elkezdődjön az egészségipar fejlesztése. A pandémia alatt szinte minden szükséges eszközt, maszkot, lélegeztetőgépet a tengerentúlról kellett beszerezni - ez nem maradhat így. És itt van az uniós, illetve a szombathelyi tervek metszéspontja.
Ujhelyi István - EP-képviselő (MSZP)
"Szombathely ezt a célt kitűzte, ehhez két dolog, eu-s támogatás és kormányzati együttműködés, mindkettőre mi ketten lehetünk a garanciák Péterrel."
Ungár Péter kiemelte: örül, hogy az idősgondozás is szerepel az egészségipari fejlesztési célok között, hiszen a demográfiai viszonyokat elnézve ez már most óriási megoldandó probléma.
Ungár Péter - országgyűlési képviselő (LMP)
"Ez a programterv olyan dolog, amire jár eu-s pénz, mert végig van gondolva, ki van találva, és a szombathelyiek fizetnek adót, ami után az EU által is részben elosztásra kerül."
A sajtótájékoztatón elhangzott: kormányváltás kell az uniós források minél sikeresebb lehívásához és arányos elosztásához.




























