
A Viktória az első félidőben árnyéka volt önmagának, Szabados György tanítványai nagyon pontatlanul játszottak. A vendégek veszélyesebbek voltak, több helyzetet is kidolgoztak, így nem meglepő, hogy félóra elteltével a vezetést is megszerezte a Győr. A második félidőre aztán mintha kicserélték volna a szombathelyi együttest, amely rögtön a fordulás után ki is egyenlítette az állást. A folytatásban teljesen átvette a meccs irányítását a Viktória, több ziccert is kidolgozott. A lehetőségek azonban kimaradtak, így a végeredmény maradt az 1-1-es döntetlen. A Haladás-Viktória a következő fordulóban a listavezető MTK-t látja vendégül, a mérkőzést csütörtökön rendezik 18 órától.




























