Hírek

Disznóölés a Múzeumfaluban

2011. március 01., 09:52
Kárpát-medencei Magyar Táplálkozástudományi Egyesület szervezésében egy igazi falusi disznóölés szemtanúi lehettek az érdeklődők a hét végén a Vasi Múzeumfaluban.
Disznóölés a Múzeumfaluban

Az egyesület célja elsősorban az, hogy a régi magyar népszokásokat felelevenítse és továbbadja a mai fiataloknak, egyben a táplálkozással kapcsolatos tévhiteket is feloszlatnák.

Visítással kezdődött, falatozással végződött a hétvégi disznóölés a Vasi Múzeumfaluban. Az érdeklődők végigkövethették az állat levágásától a feldolgozásig tartó folyamatot, megkóstolhatták az elkészített ételeket. Megnézhették, hogyan darabolják fel a disznót, majd készítik el többek között a véreshurkát. A program szervezői így akarták felhívni a figyelmet arra, hogy a tévhitekkel ellentétben a disznóhúsból készült ételek, és így maga a zsír is egészséges.

Dr. Tóth Csaba táplálkozási tanácsadó
"Én az tanácsolom, hogy mindenféleképpen inkább zsírt használjunk mint étolajat, ez nagyon fontos dolog. Az étolaj nagyon sok olyan adalékot és transzzsírt tartalmaz, ami kimondottan káros az egészségünkre és ugyanez elmondható a margarinról is."


A szakember szerint az 1950-es években terjedt el az a tévhit, hogy a koleszterin felelős a szívbetegségekért, de ezt nem tudták bizonyítani, viszont az emberek táplálkozását rossz irányba terelte. Az egyesület célja, hogy a tévhiteket eloszlatva visszalopják a hétköznapokba a régi hagyományokat.

Dr. Nagy Zoltán - alelnök, Magyar Táplálkozástudományi Egyesület
Ahol itt állunk, annak a szimbóluma, itt vannak az épületek üresen, nincs benne gazda, nincs benne élet, ezt szeretnénk pótolni, lehet hogy ilyen cselekményekkel, hogy egy-egy rítussal, egy-egy mutatvánnyal visszavarázsoljuk a régmúltat.


A rendezvényt több program is színesítette, így például megismerhették és kipróbálhatták Kovács Gábor fából készült kerékpárját és napelemes autóját is. Falatozás közben a Boglya zenekar húzta a nótát.A tervek szerint a Szent György napi vásáron egy újabb régi magyar tudományt, a szőlőtőkék fiatalítását mutatja be az egyesület szakavatott gazdák segítségével szintén a Múzeumfaluban.