
Már jóval a fél nyolcas kezdés előtt megteltek a széksorok a sportházban. Eredetileg a témaparkba tervezték a koncertet, a bizonytalan időjárás húzódtak fedett helyre. Az Isis Big Band valójában tavaly ünnepelte 25. születésnapját, de a járvány miatt el kellett halasztani a koncertet - összesen 420 napot vártak a mai alkalomra.
Pintér Róbert - művészeti vezető, Isis Big Band
"Az indíttatás egy 1993-as budapesti Glenn Miller-koncert volt, annyira megtetszett nekem ez a stílus, hogy ilyen zenekarban szerettem volna zenélni, de égen-földön nem volt itt, Magyarországon is csak pár ilyen. Nem volt mit tenni, alapítani kellett egyet. 1995 óta működik ez a zenekar, 97-ben egyesületi formát választottunk, és azóta töretlenül próbáljuk a város kulturális életét színesíteni."
A elmúlt 25 évben több mint 120 zenész fordult meg az együttesben, amely klasszikus jazz és swing muzsikával szórakoztatja közönségét. Nem csak Szombathelyen, de a környező országokban is rendszeresen fellépnek, és viszik a város jó hírét - emelte ki köszöntőjében Horváth Soma.
Horváth Soma - alpolgármester
"Csodálatos dolog, hogy szombathelyiek egy csoportja a foglalkozása mellett kulturális értéket szolgáltat a szombathelyieket, ez csodálatos dolog, és ezért jár a vastaps."
Az alpolgármester oklevéllel köszöntötte a születésnapos együttest, majd kezdetét vette a kétrészes koncert.
Az első felvonásban klasszikus big band dalok csendültek fel, köztük több olyan, amit még soha nem játszott a zenekar. A második részben könnyed hangvételű slágerek szóltak. Majsai Gábor, a magyar Tom Jones először énekelt a szombathelyi együttessel.
Majsai Gábor - énekes, dalszerző
"Ilyen koncert még az életemben nem volt, hogy ennyit vártam rá. Több mint másfél évet. Most próbáltunk, és embertelen jó a zenekar, életemben először játszom velük, Robi tündéri ember, szerintem nagyon jó zene lesz ma este."
Az Isis Big Band egyik fő célja, hogy felkarolja a zenei tehetségeket, fellépési, tanulási lehetőséget adjon a fiataloknak. Az évek során többen hivatásos zenészek lettek, zeneakadémiát végeztek. A koncerten régi zenésztársak is színpadra léptek.




























