
Egyre többen és egyre fiatalabb korban találkoznak a droggal, már a 13-14 év körüliek is érintettek lehetnek. A kábítószer a nyugati régióban is komoly probléma. Szombathely évek óta sokat tesz a fiatalok biztonságáért, de idén nagy hangsúlyt kap a drogmegelőzés országos szinten is. Az önkormányzat 2021-ben alkotta meg a Drogellenes Stratégiát, a mostani nyertes pályázat ehhez jól illeszkedik - kezdte a sajtótájékoztatót Nemény András. Mint mondta, a projekt kulcsszavai: az okok feltárása, a felismerés, a cselekvés és az együttműködés. A polgármester hangsúlyozta, a drogprevenció terén Szombathely mintaváros szeretne lenni, és megköszönte a részvételt minden partnernek, köztük a Vas vármegyei önkormányatnak, amelynek nagy tapasztalata van már a nemzetközi projektek lebonyolításában. Kondora Bálint alelnök arról beszélt, hogy a drogpolitika sokat szigorodott az utóbbi időben, de a megelőzést helyben lehet a leghatékonyabban szolgálni.
Kondora Bálint - alelnök, Vas Vármegyei Közgyűlés
A másik láb, a prevenció, a megelőzés jelenti, azt itt helyben is hozzá kell raknunk akár civil, akár önkormányzati formában, határon átnyúló módon.
Hozzátette: nyitottak a további együttműködésre, a mostanit jó eséllyel további közös projektek követik majd. Az AntiAddict program megvalósítása során készül majd egy élményalapú, multimédiás vándorkiállítás, kortárs képzést szerveznek 14-18 év közötti fiataloknak, de lesz drogprevenciós előadássorozat és három konferenciát is tartanak.
Kelemen Krisztián - elnök, Bűnmegelőzési bizottság, Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
A célterület Vas megye és Burgenland határtérsége, a cél korcsoport a 14-18 év közöttiek, és szeretnénk őket megszólítani, valamint hozzátartozóik és a szakemberek lesznek a megszólított célcsoport.
A végén születik egy edukációs kézikönyv is angol, német és magyar nyelven. A pályázat megvalósítása október 1-től indul és 18 hónapig tart. Minden érintett intézményt és szervezetet bevonnak. A csaknem 200 ezer euró összértékű pályázatból Szombathelynek 93 ezer euró jut.