
A sportházban, a 2010-es Illegál Fesztiválon forgatták le a Jó nekem videóklipjét, ami az Ocho Macho egyik legnagyobb slágere lett. A zenekar december 28-án ide tér haza: rendhagyó koncerttel búcsúznak a közönségüktől, ugyanis január elsejével visszavonulnak, hogy kicsit átgondolják magukat - fogalmazott az együttes frontembere a sajtótájékoztatón. A különleges vállalkozás lényege, hogy a dalok újrahangszerelve, szimfonikus zenekarral együtt szólalnak meg - egyedülálló élménynek ígérkezik mind a közönségnek, mind a zenészeknek. Az elmúlt 22 év ikonikus dalaiból válogatnak, de ritkábban játszott számokat is elővesznek.
Kirchknopf Gergő - énekes, Ocho Macho
"Nagyszínpadra, nagy hangszerelésbe kivinni egész más hangulatot ad, kommunikálhatóbb lesz, a szöveg odatalálhat a közönséghez. Baromira izgulom, várom az egészet, mert ezek a dalok annál komolyabbak, mondanivalójukban is, hogy csak úgy ellapozzuk őket."
A szimfonikusok nyitottak voltak az ötletre, szívesen lépnek ki a komolyzene határain túlra.
Popa Gergely - igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar
"Nagyon szeretik ezeket a kitekintéseket, ott van a Hollywood Classics sorozatunk, ami már 15 éve megy, és erről szól. Emellett a zenekari tagok között is többen könnyűzenei együttesekben játszanak. Ez egy örömteli együttműködés, amit folytatni is tudunk a jövőben."
"Nagyon-nagyon színes december és január vár ránk, ha ellátogatunk az AGORA programjaira."
Horváth Soma, kultúráért is felelős alpolgármester mindenkit arra biztatott: legyen részese a programokban bővelkedő időszaknak. Kiemelte a január 22-én esedékes kultúra napi gálát, ahol rangos díjakat adnak át. Horváth Zoltán, az AGORA ügyvezetője a most pénteki Mikulás Kuckóra hívta fel a figyelmet, amit a Víztoronyban szerveznek meg, de szólt az ünnepi kézműves délelőttökről, valamint az ötvös-, kerámia-, natúrkozmetikum- és élményfestés workshopokról is. Szilveszterkor utcabállal, visszafogott tűzijátékkal várnak mindenkit, aki a Fő téren búcsúztatná az óévet. Január 2-tól 4-ig ismét vasútmodell-kiállítás helyszíne lesz a sportház: a helyiek mellett Horvátországból, Olaszországból, Győrből is érkeznek kiállítók. A sokak által várt újévi operettgálát január 10-én rendezik, a Monarchia Operett művészeivel.
Zsirai Dóra - kulturális szolgáltatások szakmacsoport-vezető, AGORA NKft.
"Harmadik-negyedik éve új premier darabokat hozunk a színpadra, korábban Szombathely még nem látható összeállítások, válogatások kerülnek színpadra. Van egy korosztály, amely nagyon várja ezt minden évben."
Koncertezik Zséda és Kökény Attila, február 14-én pedig egy este három meglepetés fellépő várja a 14 és 29 év közötti korosztályt a MeSh the House partyn.




























