Hírek

Augusztus 23. és 26. között ismét Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

2012. július 12., 17:47

A programokról csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a szervezők. Idén a legnépszerűbb program, a felvonulás szombaton  és vasárnap is este hét órakor kezdődik majd.

Augusztus 23. és 26. között ismét Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

A 4n Acoustic zenekar is fellép majd augusztus 23-án, a gasztronómiai rendezvények, különösen a Sörtér programjait felvezető koncerten. Ez a kerthelyiség hangulatúra kialakított helyszín üde színfoltja lesz a karneválnak: bajor, ír és cseh nappal.

Szommer Ildikó - karneváligazgató
"Idén először tudjuk bemutatni, hogy milyen is a hazai kézműves sörfőzés. 8-9-en érkeznek az ország több helyszínéről, akik ezzel foglalkoznak és tradicionális módon főzik a sört. Emellé olyan programokat is illik szervezni, ami ehhez a hangulathoz, a sörfogyasztáshoz hozzájárul."

Itt is kiemelt szerep jut majd Szombathely testvérvárosának, Kaufbeurennek, mellyel éppen 20 éves a kapcsolat.

Marton Zsolt - alpolgármester
"Az idei évben Kaufbeurenben is, a mostani és a jövő hétvégén, illetve Szombathelyen, a Savaria karnevál időszakában ezt közösen ünnepljük meg egy bajor nap életre hívásával. Így a szombathelyi megismerhet helyi zenekarokat, művészeket, fellépőket, és a szombathelyiek pedig Kaufbeurenbe mennek."

18 helyszínen mintegy 250 programmal várja a karnevál a látogatókat. Ezekről részletesen a megújult, többnyelvű honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. A szervezők idén is több mint százezer látogatót várnak. A történelmi fesztivál újabb öt évre elnyerte a régió kiemelt örökségturisztikai címet is. 

Mérei Tamás - elnök, karneváli kuratórium
"Ez konkrétan pénztámogatással nem jár, ugyanakkor például a pályáztatások során biztosan nagy súllyal esik latba, valószínűleg ezért is sikerült az NKA pályázaton minden eddiginél többet, 25 millió forintot nyerni."

Az önkormányzati támogatás 35 millió forint, a tavalyi nagyberuházások visszaigényelt áfájából pedig további 20 millióval gazdagodott a fesztivál összesen 130 millió forintos költségvetése.