![Aláírásgyűjtésbe kezdett Czeglédy Csaba Aláírásgyűjtésbe kezdett Czeglédy Csaba](/img/998_4069_keszkep.jpg)
"Megvédjük Szombathelyt az akkumulátorgyáraktól" címmel aláírásgyűjtésbe fogott Czeglédy Csaba. A Domus előtti téren pénteken állítottak standot, egy nap alatt több száz támogató írta alá az ívet. A független önkormányzati képviselő szombati sajtótájékoztatóján elmondta, Orbán Viktor akkumulátorgyártó nagyhatalommá akarja változtatni az országot. Számos helyen épültek és működnek már ilyen üzemek, a baljós árnyak pedig Szombathelyen is megjelentek. Leszögezte: ne várjuk meg, míg itt a városban is elkezdődik az építkezés! Volt már érdeklődés a söptei iparterület iránt akkumulátorgyártó cégek részéről, és helyesnek tartja, hogy a baloldali városvezetés nem ült le tárgyalni velük. A képviselő emlékeztetett: a Fidesz frakció nem szavazta meg tavaly októberben, a határozatot, amelyben a közgyűlés nemet mondott az akkumulátorgyárakra, Illés Károly mégis Facebook-kommentben jelezte, hogy csatlakoznak az aláírásgyűjtéshez. Czeglédy megjegyezte, várja őt és Lenkai Nórát, valamint Pars Krisztián és Jagodits Zsuzsa derkovitsi képviselőjelölteket is a standhoz. A szombathelyiek két héten át fejezhetik ki aláírásukkal a tiltakozásukat az akkumulátorgyárt-építés ellen vasárnap kivételével minden nap reggel fél 8-tól 9-ig és 16-tól 18 óráig.