
Karácsonyi asztaldíszek, ünnepi kopogtatók, filcből varrt függők sorakoznak a FÉHE adventi vásári pavilonjában. Csupa ünnepi kellék, ajándék- és dísztárgy, amit a szervezet ellátottjai, foglalkoztatottjai készítettek. Évek óta jelen vannak a Fő téri vásárban.
Németh Klára - ügyvezető, FÉHE Nonprofit Kft.
"Én azt gondolom, ez egy nagyon jó lehetőség, hiszen a mögöttem látható pavilonban található termékeket közfoglalkoztatott és szociális foglalkoztatásban dolgozó nehéz sorsú emberek készítik. Bő a választékunk, adventben főleg téli, karácsonyi termékeket árusítunk."
A szervezet egyik fő célja az érzékenyítés, hogy megmutassák: a hajléktalan emberek is képesek ízléses, szép termékeket előállítani. Ez az értékteremtő tevékenység hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a társadalmi előítéletesség a fedél nélkül élőkkel szemben. A FÉHE idén először közösségi szolgálatos középiskolásokat is fogad, akik az árusításban segédkeznek. Máté fontosnak tartja a szociálisan hátrányos helyzetű emberek támogatását, ezért jelenkezett ide. Iskola után 4-5 órát tölt a pavilonban.
Imre Máté - 12. osztályos tanuló, Élelmiszeripari Szakgimnázium
"Az érettségihez is kell a közösségi munka, és gondoltam, segítek, ahol tudok, és így segíthetek a hajléktalanoknak is."
A karácsony igazán szeretetteljes, szép időszak a FÉHE életében is. A közfoglalkoztatottakat ünnepi ebéddel vendégelték meg, december 23-án pedig a Zanati úti hajléktalanszállón karácsonyoznak együtt az ellátottakkal.




























