Hírek

A verseny időszakot követően is gőzerővel edzenek a Gencsapáti KSE BMX-esei

2023. október 17., 20:01

A verseny időszakot követően is gőzerővel edzenek a Gencsapáti KSE BMX-esei. Az utánpótlásképzés egyik alapjaként táborozásra várta az egyesület a legfiatalabb korosztály képviselőit. A gyerekek a kerékpározás alapjai mellett a BMX-versenypályával is testközelből megismerkedhettek.

A verseny időszakot követően is gőzerővel edzenek a Gencsapáti KSE BMX-esei

Gőzerővel folyik a munka Gencsapátiban, a magyar BMX-sportág fellegvárában. Az ország egyik legjobb bázisával rendelkező vasi egyesület idén kiváló szezont zárt a hazai és nemzetközi erőfelmérőkön. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásképzésre és az igazolt versenyzői létszám növelésére. Ennek egyik alappillére lehet az a kerékpáros tábor, amit a legkisebbek számára hirdetett meg az egyesület.

Vincze Gergely - vezetőedző, Gencsapáti KSE

Tehát az egész BMX-iskola úgy van felépítve, hogy a biciklizés alapjait tanuljuk meg. Először nem is a BMX-pályán, hanem a BMX-pálya mellett: kanyarodás, fékezés, elindulás, állva biciklizés. Tehát ilyenek és ez alapján utána jövünk a BMX-pályára, ahol a BMX-specifikus dolgokat gyakoroljuk.

Az alapok elsajátítását követően a versenypályán rótták a köröket a tábor résztvevői. Többeket a sportág egyik leglátványosabb eleme jelenti a motivációt.

Tóth Szofi - táborozó

Azért jöttem BMX-re, mert szeretném megtanulni az ugratást.

A gyerekek naponta másfél órás, kemény edzéseken vettek részt. Olyan tudásra tehettek szert, amit akkor is jól hasznosíthatnak, ha nem lesznek igazolt versenyzők. A sportág és a mozgás megszerettetése mellett a kerékpáros személet átadása is a szervezők célja volt. A kitartóbb és ügyesebb gyerekeket pedig rövid időn belül integrálni lehet a korosztályos csapatokba. A kiválasztást követően heti edzéseken vesznek részt az igazolt bringások, akik jövőre már a gencsi színeket képviselhetik hazai és nemzetközi versenyeken.