
A temető munkatársai sorra gyújtották a mécseseket, amelyeket a látogatók helyezhettek el a ravatalozó előtti téren kirajzolt kereszthez. A fényinstalláció a szeretetet szimbolizálja, a szervezők szándéka az volt, hogy a fény minden szerettünkért égjen. A lángok az akcióhoz csatlakozott 15 település temetőiben november elsején 16.00 órakor gyúltak ki. Az esemény a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének szervezésében az Emléktárgy Kft. támogatásával valósulhatott meg.
Jancsóné Sárdi Katalin – ügyvezető, Vas Megyei Temetkezési Kft.
„700 db mécsest kaptunk egyébként ettől a szervezettől, és úgy gondoltuk, hogy megpróbálkozunk vele Szombathelyen. Remélem, hogy ez egy olyan lehetőség, hogy a következő években is tudunk vele élni.”
A temetőlátogatókat meglepte ugyan a felkérés, hogy vegyenek részt a fényinstalláció készítésében, de kivétel nélkül szívesen csatlakoztak a mécseskép létrehozásához, így Mindenszentek napján Szombathelyen is felragyogott a szeretet fénye a több méteres, apró lángokból álló kereszt formájában.




























