
A több, mint 700 ezer nézőt behúzó Futni mentem után alig telt el egy év, és máris új filmmel jelentkezett a Balázs Béla-díjas filmrendező, Herendi Gábor. A Szenvedélyes nők című mozi újabb romantikus vígjáték.
Herendi Gábor - filmrendező
“Én azokat a romantikus vígjátékokat szeretem, amik abszolút hihetőek, az életből ellopott eseteket vonultat fel, és szeretem, ha nincsenek benne túlzások, nincsenek karikírozva a dolgok. Én azt gondolom, maga a valódi élet is szül olyan vicces helyzeteket, hogy nem kell arra rápakolni. Működik az a filmvásznon, ha jól össze van rakva.”
Akárcsak a Futni mentem, a Szenvedélyes nők is cseh sikerfilm remake-je.
Kárpáti György - producer
“A Futni mentemmel egyidejűleg vettük meg a filmnek a jogát. Tehát, amikor a Futni mentemet bemutatták a mozik, akkor már kész volt a Szenvedélyes nők forgatókönyve, és megvolt, hogy kik fogják játszani, meg hogy ki fogja rendezni; tehát egy kicsit előrébb mentünk, mert a filmkészítés természete az ilyen. De ez egy ugyanilyen történet volt ilyen szempontból, ami - úgy éreztük -, hogy a szívig megy. Családról szól, gyászról, szóval csupa olyan dolog, amin jó együtt sírni, együtt nevetni”
Megcsalás, depresszió és önsajnálat, majd újrakezdés, valamint komplikált anya-lánya kapcsolat bontakozik ki a mozivásznon. A szenvedélyes nőket Básti Juli, Balsai Mónika és Varga-Járó Sára alakítják.
Herendi Gábor - filmrendező
“Sokszor nevetünk és sokszor sírunk. Párkapcsolati témákat feszeget meg szülő-gyerek kapcsolatot, és ilyen szempontból szerintem egy kicsit mélyebb, mint a Futni mentem. Jobban a mélyére ás ezeknek a problémáknak.”
A 115 perces vígjáték forgatókönyvét Divinyi Réka adaptálta magyar környezetbe. Herendi Gábor filmje most is teltházas volt a Savaria Moziban - a többség a vetítés utáni beszélgetésre is kíváncsi volt. A közönségtalálkozón elmondták: Az eredeti, cseh produkciót több ponton átalakították - a drámai és a vicces jelenetek megfelelő arányára, dinamikája helyezve a hangsúlyt.




























