Hírek

A robotokról szólt a nap csütörtökön az AGORA-ban

2022. november 24., 19:37

A robotokról szólt a nap csütörtökön az AGORA-ban. A nagyteremben rendezték meg a III. RobOlimpia versenyt, ahol több kategóriában is megmérkőztek a robotépítő csapatok, a galérián pedig workshop-sorozat zajlott, hasonló tematikával.

A robotokról szólt a nap csütörtökön az AGORA-ban

Megtelt a sportház épülete robotika iránt érdeklődő fiatalokkal csütörtök reggel. Elstartolt a III. RobOlimpia. A LEGO-robotok és tervezőik számára az első versenyszám a szumó volt.

Nemes József - elnök, Műszaki és Természettudományi Kultúráért Egyesület
Olyan sportágakat próbálunk meg behozni a mai versenynapon, amelyik például a szumót modellezi le előreprogramozott és előre megépített modellekkel. Itt tudni kell, mert néha előjön az, hogy ezek nem távirányított eszközök, hanem előre beprogramozott, és a program alapján kell megtalálni egymást megtalálni a robotoknak, illetve a versenypályáról letolniuk.

A szumón kívül még két versenyszám várt a csapatokra: a nyomkövető gyorsasági pálya és az újonnan indított gyorsulási verseny. 6 m hossszú, 1 m széles pályán kellett a robotoknak a lehető legnagyobb sebességre felgyorsulniuk, és 2 m-en belül megállniuk. Körhöcz Márk Tivadar csapatával a sárvári Barabás György Műszaki Szakközépiskolából érkezett. Két versenyszámra jelentkeztek.

Körhöcz Márk Tivadar - versenyző, WDMN csapat
Jelenleg mi most kettőfajta versenyre készültünk, a vonalkövető és a gyorsasági. Mint ahogyan itt látni, van nekünk a gyorsasági például, az nekünk egy 50 cm-es, tehát pont benne van a szabályban, és a vonalkövető az is, és szerintem nyerni fogunk amúgy, egy top 3 az garantált.

A RobOlimpia versenyeivel párhuzamosan folyt a Digi-Lét Kérdések című workshop a galérián a DigIT Agora okosváros - okos közösségek című projekt keretében. Egész évben workshopok, ismeretterjesztő előadások valósultak meg. 

Horváth Zoltán - ügyvezető, AGORA Szombathelyi Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft.
A mostani napon egy időben zajlik a robotolimpiás versenyünkkel, ugyanakkor ezt kiegésztik szintén workshopok, előadások, lesz 3D-s nyomtatóbemutatás, vendégül látjuk a Győri Mobilis Labornak a munkatársait, ők is előadást tartanak és interaktív bemutatók is lesznek. Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon érdekes, izgalmas program zajlik, számunkra nagyon fontos az, hogy a digitalizáció, a robotika, az informatika bekerüljön a közművelődési rendszerbe, hiszen ez a 21. századnak abszolút a része.

Az érdeklődők megismerkedhettek például egy humanoid robottal.

“Követni tud, van benne olyan, hogy különböző gesztusokat tud követni, magától fel tudja fedezni a helyet, képeket csinál. Például van benne olyan, ha valaki ezt otthonra veszi, akkor tud riasztóként is működni. Felismeri a családtagokat, be lehet neki állítani, és ha más jön be, elkezd sípolni.”

Ez a robot még táncolni is tud.

Egy másik robot pedig épp a reggeli bemelegítését végezte a pultnál.

Az egésznapos programra osztályokat és csoportokat vártak elsősorban. A digitalizáció és a robotizáció nem csupán a jövő, hanem már a mindennapjaink része, a rendezvénysorozat célja minél több információt átadni erről az érdeklődőknek.