Hírek

A Kálvária alatt, Szent István szobránál gyülekeztek az ünneplők augusztus 20-án

2025. augusztus 21., 11:41

Az államalapításra emlékeztek és felidézték az első magyar király örökségét a Szent István-szobornál megtartott városi megemlékezésen augusztus 20-án. Horváth Soma alpolgármester beszédében kihangsúlyozta, hogy az Európa felé való nyitás, a keresztény értékrend magyarságunk és hazánk alapkövei.

A Kálvária alatt, Szent István szobránál gyülekeztek az ünneplők augusztus 20-án

A Kálvária alatt, Szent István szobránál gyülekeztek az ünneplők augusztus 20-án.


"- Engedélyt kérek Magyarország nemzeti lobogójának felvonására! - Az engedélyt megadom!"

A megemlékezés az országzászló felvonásával kezdődött, amelyben a 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat működött közre.

A megemlékezésen Szombathely hangja, a Trilla-díjas Tóth Dániel adta elő Máté Péter Hazám című ikonikus dalát.


"Színes a föld, magas az ég, mérföldes csizma sem elég, de egy csepp föld vár mindig rám: ez itt az én hazám!"

Az alkalomra ünnepi műsorral készült az ELTE-SEK Szőkös Néptáncegyüttes is.

1991. március 5-én nyilvánították állami ünneppé Szent István napját. Augusztus 20. az államalapításra és az első magyar király döntésére emlékeztet mindenkit, amivel hazánkat Európa, a kereszténység és a biztos jövő felé vezető útra irányította - hangsúlyozta ünnepi beszédében Horváth Soma.

Horváth Soma - alpolgármester
- Szent István király döntése, hogy a keresztény Európa rendjéhez csatlakoztatja a magyar államot a politikai tett mellett értékválasztás, hivatás és küldetés is volt. E döntés súlyát mi sem mutatja jobban, mint az hogy ezer év múltán is ünnepeljük újra és újra értelmezzük mit adott nekünk ez az alap, amit Szent István rakott le: az államiságot, a keresztény értékrendet, az európaiságot, az erkölcsi tartást. Az országot, amit ma is az otthonunknak nevezhetünk.

Az alpolgármester úgy fogalmazott: egy olyan városban, mint Szombathely, ahol évszázadok óta különböző közösségek, nemzetiségek, vallások élnek egymás mellett, még hangsúlyosabb az elfogadás értéke. Erőnk épp abból fakad, hogy sokfélék vagyunk, de mégis egyek: városként, nemzetként, közösségként.

A város, a kormányhivatal vezetői, pártok, társadalmi szervezetek képviselői helyeztek el koszorút Szent István király szobránál, majd Nemény András polgármester és Székely János megyéspüspök közösen szegték meg az új kenyeret, amit cserkészek osztottak szét az ünneplők között.