
Már jóval a hivatalos megnyitó előtt szép számmal gyülekeztek a 18. Japán Nap látogatói. A színpadon kalligráfiai bemutató zajlott, amit aztán a kézműves asztaloknál bárki saját kezűleg is kipróbálhatott. A tusfestés mellett lehetett még többek között origamizni, japán dísztárgyakat készíteni, és egy speciális varrás-technikát, a sashikót is megtanulhatták - persze főleg a hölgyek.
Földi Andrea
"Vagy foltoztak vele, a foltokat próbálták meg eltüntetni, vagy több rétegben összevarrták a textilt, hogy melegebb legyen és tartósabb. Itt pont van egy ún. zokin, amikor már csak egy kis anyagdarab maradt, ez négy rétegbe van hajtogatva, és még át van öltögetve, ettől az egész sokkal jobban felszívja a vizet, és még mindig nem dobtuk ki például."
Felnőttek és gyerekek is felpróbálhatták a japánok tradicionális viseletét, a gazdagon díszített kimonót. Kittiék idén sem hagyták ki a lehetőséget.
Völgyi Kitti
"Egy magyar embernek ez a távoli kultúra új és érdekes, mi szeretjük. Szerettük volna a saját bőrünkön megtapasztalni, milyen ezt a gyönyörű és elegáns viseletet hordani. Azt kell mondjam, nagyon elegáns, az ember rákényszerül, hogy kihúzza magát, tartást ad és egy plusz nőies faktort."
Látogatók sokaságát vonzotta az idei rendezvény is, ami jól mutatja, hogy a japán kultúra iránti érdeklődés nem lankad.
Schmitt Csilla - elnök, Magyar-Japán Baráti Társaság Szombathelyi Csoportja
"Ugye mi gyerekrendezvénynek indultunk, a gyerekes családok a fő célpontjaink, de közben ez kinőtte magát, mert nagyon nagy az érdeklődés a japán kultúra iránt. Időseket ugyanúgy érdekel, mint fiatalokat, ezért is változtak a programok. Ezért van az, hogy a viselet már nem csak gyerek, hanem felnőtt ruházatot is tartalmaz, hogy minden korosztály jól tudja érezni magát. Mindenkit más érdekel, azt gondolom."
"Tisztelt hölgyeim és uraim, jó napot kívánok!"
A programra ellátogatott őexcellenciája Kimura Tetsuya, Japán magyarországi nagykövete, aki örömét fejezte ki, hogy a japán kultúra ilyen nagy népszerűségnek örvend Szombathelyen. Nemény András polgármester nyitóbeszédében úgy fogalmazott, a Japán Nap régóta a város kultúrájának szerves része.
Nemény András - polgármester
"Ha nekem két jelzőt kellene mondanom, az egyik a tisztelet, a hagyománynak, a más kultúráknak a tisztelete, a másik az a mérhetetlen tudás, amit itt kaphatunk."
A gyerekek Pikachu figurát festhettek, meg lehetett csodálni különleges bonsaiokat, és hosszú sorok álltak a japán konyha remekeit kínáló sushi bár előtt. A tömegben lépten-nyomon élő mangákba lehetett botlani.
Vanda
"A karakter neve Dantze, van a játék meg az anime, most én az animés verziója vagyok. Milyen eszközeid vannak hozzá? Ez Ivory, ez meg Ebony, ezeket csinálták nekem, a két fegyvere. Meg még lenne egy kardom is, csak azt nem hoztam el most."
"Nem csupán egy fegyver, hanem egy védelmező vmi."
Újdonságként japán kardtáncot is láthatott a közönség. A szamurájkard nem csak fegyver, de műalkotás, spirituális talizmán és a társadalmi státusz jele is volt. A Japán Nap egészen késő estig várta a látogatókat, akik idén is jó célra, a Japán Centrum kialakítására adakozhattak. Két év múlva a szervezők méltó módon szeretnék megünnepelni a program 20. évfordulóját.




























