
Kiváló formában van a Haladás fiú kézilabdacsapata, amely az U20-as korosztályos pontvadászatban vitézkedik. A csapat gerince már hosszú évek óta játszik együtt, az összeszokottság a pályán nyújtott teljesítményen is látszik. A bajnokságban eddig lejátszott 10 mérkőzését kivétel nélkül megnyerte Mátés István együttese, amely a liga legkevesebb kapott góljával is büszkélkedhetett. A legutóbbi hétvégén a szezon legfontosabb mérkőzése következett.
Mátés István - vezetőedző, Haladás VSE- Egy rangadót játsszunk az U20-as másodosztályban: a Rákosmente nagyon erős csapat, több olyan játékost igazoltak idén, akik korábban első osztályban játszottak utánpótlás U20 I. osztályban - Balatonfüreden, Gyöngyösön - NB I/B-s múlttal rendelkeznek és meg is látszik. Egyértelműen a két legjobb csapat játszik.
A nagy tét miatt idegesen kezdték a főszereplők a találkozót. Sok technikai hiba és pontatlan befejezés adódott mindkét oldalon, így hol az egyik, hol a másik csapat került lépéselőnybe. A félidő derekán hullámvölgybe került a Haladás: több helyzetet is rontottak, a vendégek kapusa pedig szenzációs formában védett, ráadásul a kapufáról is rendre kifelé pattant a labda. A szünet előtt azonban sikerült rendezni a sorokat, és huszáros hajrával az egyenlítés is összejött.
Mátés István - vezetőedző, Haladás VSE- Alapvetően a védekezés rendben van, talán még szerencsénk sincsen. Több olyan lövésünk volt, ami az össze kapufát megjárta és kifelé jött. Nekik volt azért hogy mondjam, szerencsésebb góljaik, ha ez megfordul és belőjjük a ziccereket, akkor tudunk nyerni.
A térfélcserét követően tovább szigorította védekezését a Haladás, és a támadójáték is sokkal határozottabbá vált. A vendégek sokáig tartották a lépést a szombathelyiekkel, azonban a kritikus pillanatokban megremegtek a kezek. Az utolsó percekben a taktikai hiányosságot keménységgel próbálta kompenzálni a Rákosmente. A hazaiak nem engedték ki kezükből a győzelmet: 25-21-re megérdemelten nyerték meg a találkozót. A bajnokság féltávjánál a Haladás magabiztosan vezeti a tabellát.





























