Hírek

A felsőházi rájátszást érő helyek egyikéért küzd a nyáron megfiatalított Haladás röplabda együttese

2022. november 24., 19:35

A felsőházi rájátszást érő helyek egyikéért küzd a nyáron megfiatalított Szombathelyi MÁV Haladás röplabda együttese a másodosztályú bajnokságban. Mucsi Péter tanítványai az elmúlt hetekben egymás után nyerték a mérkőzéseket, a szép sorminta a hétvégi, Győr elleni összecsapáson sem szakadt meg.

A felsőházi rájátszást érő helyek egyikéért küzd a nyáron megfiatalított Haladás röplabda együttese

Rangadóval folytatódott a női másodosztályú röplabda-bajnokság. Az NB II. nyugati csoportjának 8. fordulójában a második helyen álló Szombathelyi MÁV Haladás ellenfele az UNI Győr volt. Bár egyik kulcsemberét, Németh-Takács Bernadettet sérülés miatt nélkülözni kellett, Mucsi Péternek nem lehetett panasza tanítványai játékára. Az első szettben állva hagyta ellenfelét a Haladás, remek csapatjátékkal alig negyed órára volt szüksége a hazai csapatnak a játszma megnyeréséhez. A folytatásban már többet hibázott a vasi együttes. A vendégek könnyű pontokra váltották a szombathelyiek valamennyi megingását. A szett hajrájában aztán rendezte sorait a házigazda, és kettőre növelte összetettbeli előnyét.

Németh Anna - játékos, Szombathelyi MÁV Haladás
- Egy picit felengedtünk, egy picit elbíztuk magunkat, meg többet rontottunk, aztán szerencsére sikerült ezt is felülmúlni. 

A harmadik felvonásra ismét jobbik arcát mutatta Mucsi Péter együttese, és esélyt sem hagyott ellenfelének a felzárkózásra. Alig 58 perc alatt 25-10, 25-20 és 20-8-as szett aránnyal 3-0-ra megnyerte a forduló rangadóját a Haladás.

Mucsi Péter - vezetőedző, Szombathelyi MÁV Haladás 
- Arra készültünk, hogy merre fognak támadni, tehét levettük a játékukat, amennyire lehetett. S szerintem ezen a meccsen ezt jól megvalósítottuk a háló játékunkat. Talán amivel jobbak voltunk a mai napon különösen az a nyitásaink, hogy azok zavart okoztak az ellenfél térfelén és nem tudtak úgy szervezni támadásokat, hogy abból hatékonyak legyenek. 

Győzelmével megszilárdította második helyét a tabellán a vasi zöld-fehér egyesület, és készülhet a folytatásra. Szombaton Budaörsre látogat a Szombathelyi Haladás, ahol az Emericus ellen gyarapíthatja bajnoki pontjai számát.