
Balázsy Péter - elnök, Kőszeghegyaljáért Egyesület
- Az Asztalkő Fesztivál azért jött létre, hogy itt a kőszeghegyaljai településen megmutassuk a megyének, ország-világnak az itt lévő értékeket, hagyományokat, szokásokat. Ezeket egyébként az ország vagy a megye más részéről érkező művészekkel, szereplőkkel együtt kibővítsük és négy napos, kulturált, nagyon igényes, szórakozási lehetőséget nyújtó fesztivált szervezzünk.
Csütörtökön a Stirling-villa nagytermében a Magyar Néprajzi Múzeum kiállításának megnyitójával kezdődött a program. Velemben a Folk Színpadon népzenészek és néptáncosok szórakoztatták a közönséget.
Meskó Krisztián - szervező, helyszínfelelős
- Azért népszerű és azért szeretik ezt a színpadot, mert alapvetően a magyar népzene és a magyar néptánc az sokaknak a szívéhez közel áll, meg gyönyörű a környezet, ahol most vagyunk és ebben az esztendőben vannak új vendégeink is. Mindig vannak visszatérőek, őket is szívesen látják és fogadják, meg aztán az újakat is.
A sokszínű produkciók között a Vaskeresztesi Német Nemzetiségi Tánccsoport előadása is nagy sikert aratott.
A Stirling-villa udvarán a legkisebbeket a gyerekudvar és a Mondmóka játszótér várta. A kézműves foglalkozásokon pedig különböző játékokat és díszeket készíthettek, közben a cserkészetről is hallhattak.
Balta Anna - segédtiszt, 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat
- Most már második éve vagyunk itt Velemben, és kézművességet tartunk a gyerekeknek igazából, próbálunk minden korosztálynak készülni, könnyebb és nehezebb kézműves feladatokkal is - illetve az érdeklődőknek nagyon szeretünk mesélni a cserkészetről és hogy mivel is foglalkozunk mi.
A szakmák és civilek sétányán többek között a rendőrség, a Büntetés-végrehajtási Intézet, a mentők és megyei intézmények, civil szervezetek is bemutatkoztak.
Oláh Jánosné - elnök, Mozgássérültek Vas Vármegyei Egyesület
- Egyesületünk kreatív dolgokkal jött ki erre a rendezvényre, tavaly is részt vettünk, amit az egyesületi tagjaink klub délutánokon csinálunk. Meg ugye mi szeretünk sütögetni, házi készítésű süteményekkel, tavaly jöttünk egészséges süteményekkel, de sajnos annak nem volt nagy keletje. Próbáljuk megvendégelni az itt jelenlévőket: gyerekeknek kis horgolt ajándékok, játékok, festett kövekkel vagyunk, meg levendula gyűjtéssel.
Pódiumbeszélgetéseken és filmvetítéseken is részt vehettek az érdeklődők. A cáki pincesoron pedig idén sem maradt el a jótékonysági főzőverseny, ahol helyi és környékbeli csapatok készítettek finomságokat.
A négy napos fesztivál élőzenei koncertjei voltak a legnépszerűbbek: színpadra lépett a 4S Street együttes, Bognár Szilvia, Gryllus Vilmos, a Csík zenekar Lovasi Andrással, Mező Misivel, Vecsei H. Miklóssal.




























