
Szabó Tímea - főtitkár, Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
“Nagyon hálásak vagyunk a vásár szervezőinek, hogy tulajdonképpen minden évben lehetőséget biztosítanak, helyet biztosítanak nekünk itt a vásáron, és így Vas megyei vállalkozások is a kamarai standon meg tudnak jelenni. Tulajdonképpen ez egy jó lehetőség a hazai vállalkozásoknak, a Vas megyei vállalkozásoknak arra, hogy nemzetközi környezetben meg tudják magukat mutatni, tudjanak kapcsolatokat építeni, üzleti tárgyalásokat lefolytatni.”
Az iparkamarának köszönhetően idén öt vasi vállalkozás jutott el a vásárra. Az egyik szombathelyi burkolat- és lakberendezési szaküzlet már tavaly is állított standot Oberwartban - sok pozitív tapasztalatot szereztek.
Nagy Ádám - értékesítő, Diego Szombathely
“Nagyon jó eredményeket zártunk itt. Rengeteg embert meg tudtunk mozdítani, rengetegen jöttek át egyébként a határon túlról is, akár magyarok vagy akár Ausztriában dolgozó emberek vagy osztrákok - mondhatjuk ezt is - vásárolni, nézegetni is”
A Baumesse 1991-ben indult, már a második évben sikerült a teljes csarnokot megtölteni. A külső és belső formatervezés aktuális trendjei mellett a vásáron idén kiemelt figyelmet kap a fenntarthatóság és az energiamegtakarítás.
Markus Tuider - vásárigazgató, Baumesse
“Ja, also - bereichen.”
“Tulajdonképpen minden olyan szakma képviselteti magát a vásáron, amelyik egy építkezés során szóba jöhet, de idén leginkább az energia természetes felhasználása, az energianyerés különféle módjai és az energia spórolás témaköre határozza meg a trendet.”
A vásáron a vállalkozások új üzleti kapcsolatokat, együttműködéseket alakíthatnak ki más cégekkel. A kamara standjánál pedig üzleti tárgyalások megszervezésében és lebonyolításában is segítséget kaphatnak az érdeklődők. Négy nap alatt 20 ezer látogatóra számítanak a szervezők.



























