
"Aludjatok, ti áldott szunnyadók,
Aludjatok, ti néma hadsereg.
Ringasson békén a távoli rög,
S ne bántson könny, mely értetek pereg.”
Zempléni Miklós A boldog szunnyadókhoz című versét is hallhatták a Doni katasztrófa áldozataira emlékezők a Martineum udvarán álló pápai keresztnél. Az eseményt ezúttal is Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye szervezte. 1943. január 12-én indult meg a szovjet hadsereg offenzívája a Don-kanyarban, amely pár nap alatt felmorzsolta a 2. magyar hadsereget. 147 911 -en vesztek oda, több tízezren estek fogságba vagy tűntek el. Gálffy Áron önkormányzati képviselő emlékbeszédében felhívta a figyelmet arra, milyen embertelen körülmények között kellett helyt állniuk honvédeinknek a -40 fokos orosz télben. Ráadásul a hadifelszerelés mennyisége és minősége miatt sem volt valós esély a Vörös hadsereg mindent elsöprő támadásával szemben.
Gálffy Áron – önkormányzati képviselő
„Mi vajon hányszor szembesülünk olyan helyzettel a munkánk, vagy a magánéletünk során, hogy úgy gondoljuk, az előttünk álló kihívás szinte leküzdhetetlen. A helyzet már-már reménytelen és eszközünk sincs arra, hogy megoldjuk a problémát. A 2. magyar hadsereg katonái valószínűleg ugyanígy érezhették, de ők farkasszemet néztek a lehetetlennel és nem remegtek meg. Ezen a napon, amikor visszaemlékezünk hős honvédeinkre próbáljunk meg erőt meríteni a bátorságukból mi is, hogy leküzdhessük hétköznapi kihívásainkat, hogy megpróbáljuk a lehetetlent.”
Hozzátette, hisz benne, ha minél többen leszünk olyanok, akik szembenéznek saját lehetetlenjükkel, akkor tudunk egy jobb várost, egy jobb országot, egy jobb Európát és végső soron, egy jobb világot építeni. Az emlékbeszédet követően a jelenlévők megkoszorúzták a doni hősök emléktábláját, és virágot, mécsest helyeztek el a pápai keresztnél. Így emlékeztek a hősi halottakra, a Don-kanyart megjárt honvédekre és a magyar hadtörténelem legszomorúbb tragédiájára. Ezután a résztvevők átvonultak a Kálvária templomban, ahol szentmisét mutatott be Székely János megyéspüspök a doni harcokban elhunyt katonákért. Majd a hozzátartozók baráti találkozón vehettek részt a Martineumban.



























