Bloomsday

Hírek

Egymilliárdos központ

2005. április 09., 08:00
Egymilliárd forintot nyert uniós pályázaton Szombathely a Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozására. Ezt pénteken délután jelentette be a városházán Magyar Bálint oktatási miniszter a dr. Ipkovich György polgármesterrel folytatott megbeszélésén. A tárcavezető szerint a város dinamikusan fejlődik, s ebből az oktatási ágazat is kiveszi a részét.

A Térségi Integrált Szakképző Központ megépítése további lehetőségeket ad a város számára. Magyar Bálint oktatási miniszter elmondta: létrejön egy olyan szakképző központ, amely nyolc-tizenkét intézményt integrálva meg tudja újítani a szakképzés szerkezetét.

A mostani egymilliárd forinton kívül más pályázati lehetőségek is adódnak Szombathelynek, amelyeket a vezetőség igyekszik kihasználni. Jelenleg azonban az a feladat, hogy megteremtsék az egymilliárd forint elköltésének mind hatékonyabb feltételeit.

Dr. Ipkovich György polgármester tájékoztatott: áprilisban létre hozzuk azt a közhasznú társaságot, amelynek az lesz a feladata, hogy működtesse ezt az intézményt. Abban bízunk, hogy egy éven belül használni tudja Szombathely az új létesítményt.

A miniszter a megbeszélésen azt is bejelentette, hogy magántőke bevonásával megkezdődhet a főiskola új könyvtárának építése. Ez is milliárdos beruházás lesz.

Bloomsday 2026 3