Már az új gépeket szerelik a munkások az Élelmiszeripari Szakközépiskola sütödéjében. Az iskola 23 éves kemencéit cserélték le a modern, svájci, Lajtenegger típusú berendezésre. A három kemencével lehetőség adódik, hogy mindhárom teret külön hőfokra fűtsék fel. Így egyidőben akár három különböző terméket is elő tudnak állítani.
Az iskola 23 millió forintot nyert pályázaton, ezt a szakképzési alapból 11 millió forinttal egészítette ki. Az önkormányzatnak mindez egy fillérjébe sem került.
Böcskei Imre, az Élelmiszeripari és Földmérési Szakközépiskola igazgatója elmondta: lényegesen gazdaságosabbak lesznek az új eszközök, maximálisan megfelelnek a higiéniai követelményeknek, és teljesen új termékszerkezet kialakítását teszik lehetővé.
Az intézmény tervezi a technológiai megújulást is, ez azt jelenti, hogy a már közkedvelt tankenyér mellett két új kenyeret is gyártanak majd. A tankenyérbolt az elkövetkező két hétben, amíg a műszaki szerelés tart, zárva lesz. Amíg a sütödében a termelés nem indul meg, addig a diákok is egy külön helyiségben dolgoznak. A szakvizsga egyik részét, a díszítőmunkát gyakorolják.