MNB - 2
MNB

Hírek

100 év, 10 ezer diák

2017. november 17., 16:37

Fennállásának századik évfordulóját ünnepli a Kanizsai Dorottya Gimnázium. Az ünnepségsorozat részeként iskolatörténeti kiállítás nyílt az intézményben.

100 év, 10 ezer diák

“Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!”

Reményik Sándor versével köszöntötték a résztvevőket a KDG történeti kiállításának megnyitóján. Az iskola egykori tanulója és tanára, Lendvai Ferenc tanácsnok beszédében a távoli és a közelebbi múltról is megemlékezett a centenárium alkalmából.

Lendvai Ferenc - tanácsnok
“Az, hogy egy iskola 100 évig meg tud maradni, az nagyban köszönhető egyrészt a városnak, köszönhető az itt tanító tanároknak, és a diákoknak is, hiszen diákok nélkül nincs iskola.

Az igazgató kiemelte: az iskola szellemisége egy évszázada változatlan. Ezt is tükrözi az egész épületet behálózó, interaktív részeket is tartalmazó kiállítás.

Módos Tibor - igazgató, Kanizsai Dorottya Gimnázium
“Akik KDG-sek voltak, azok mindig azt mondják, hogy nagyon felemelő érzés ide járni, barátias, családias, nincsen ellenségeskedés, rivalizálás, és egymásra büszkék, ha eredményeket érnek el.”

A  gimnázium egykori tanulója, Simon Ádám munkájának köszönhetően a képek és dokumentumok alapos betekintést nyújtanak a valaha hadikórházként is funkcionáló épület, az  egykori leánylíceum, majd  többször is nevet váltó gimnázium múltjába.

Simon Ádám - főszervező
“A cél, hogy valamilyen fajta képet nyújtsunk a gimnáziumról, lényegében mindenki számára emészthető: a jelenlegi és a volt tanulók számára lehet érdekes, de aki a helytörténet iránt érdeklődik, az feltétlenül ajánlom, hogy nézze meg, mert vannak olyan aspektusok, amelyek szorosan kapcsolódnak Szombathely történetéhez.”

Az elmúlt egy évszázadban mintegy tízezer diák érettségizett itt - az intézmény falai között most a régi KDG-sek relikviái, a mindennapi használati tárgyaik, emlékeik is láthatók.