Műhely

A kultúra és a tudomány mindig is az emberiség hajtóerői voltak. Műhely című magazinunk éppen e két terület köré épül. Megmutatjuk nemcsak a múltat, jelent, hanem adott esetben a jövőt is. Adásainkban szombathelyi és Vas megyei tudósok, értelmiségiek, kutatók, gyűjtők, írók, költők a vendégeink, színpadunkon pedig ének-és zenekarok, táncegyüttesek lépnek fel és természetesen lehetőséget kapnak a bemutatkozásra szárnyaikat bontogató tehetséges fiatalok is. Beszámolunk színházi előadásokról, irodalmi estekről, koncertekről, kiállításokról és persze jeles évfordulókról is. Minden kedden este 6 és 7 óra között várjuk Önöket a képernyők elé a művészet, a tudomány, a kultúra legújabb, legfrissebb szombathelyi, Vas megyei híreivel.
Adás: keddenként 18:15-től
Műhely - április 28.
2010. április 26., 16:23
Indul a Mediawave Fesztivál. A két évtizedes múltra visszatekintő kulturális fesztivált ettől az évtől Szombathelyen rendezik meg. A programokról, látni-és hallanivalókról beszélgettünk a Műhely április ...
Műhely - április 13.
2010. április 14., 10:50
Jártak már Erdélyben? Látták már a Havasokat, a régi, szép magyar városokat? A Műhely április 13-i adásában a Puskás iskola tanáraival tehettek ide egy utazást. Nemrég nyílt egy új galéria Szombathelyen. ...
Műhely - április 6.
2010. április 06., 13:59
A Műhely áprilisi első adásában kirándulást tettünk a népmesék világában. Szakértő vendéinktől megtudhattuk, hogyan is alakultak ki a népmesék, hogyan lettek a felnőtt mesékből mára a gyerekek
Műhely - március 30.
2010. március 29., 16:24
Megérkeztek az első fecskék. Az év madaráról Kelemen Tiborral beszélgettünk. Kurucz Márton, a Derkovits-iskola 2. osztályos tanulója vers- és mesemondásban is kiemelkedő teljesítményt
Műhely - március 23.
2010. március 22., 18:24
A Műhelyben visszakanyarodtunk egy múlt hétvégi eseményre. A Vas megyében élő horvát közösség tagjai mutattak be egy új könyvet illetve rock dalokat tartalmazó cd-t. Erről beszéltek a nemzetiség
Műhely - március 16.
2010. március 17., 10:42
Philippe de Chalendarral, világhírű karmester volt a Műhely vendége március 16-án este 6 órától. Szombathelyen dirgálja a szimfonikusokat és ez jó alkalom volt arra, hogy ellátogassonk hozzánk. 15
Műhely - március 9.
2010. március 09., 10:20
25 éves a Szombatelyi Képtár. Az elmúlt két és fél évtized történéseit elevenítettük fel vendégeinkkel a stúdióban. Jótékonysági koncertet rendeznek a hétvégén a Bartók Teremben. Erről is beszélgettünk ...
Műhely - Március 2.
2010. március 03., 11:16
Dr. Cholnoky Péter mesekönyvet írt. 40 haiku: Pusztay János és Masszi Ferenc versei és képei a könyvtárban. Újra Vas-Film Fesztivál. Radnóti-kiállítás az egyetemen. Néprajzi kiállítás a Gyermekek Házában. ...
Műhely - február 23.
2010. február 24., 12:09
Vendégünk volt Veres András megyés püspök, és dr. Gyurácz Ferenc irodalomtörténész, akikkel a nemrég megjelent Gróf Mikes János egykori megyés püspök életéről és munkásságáról megjelent könyvről beszélgettünk. ...
Műhely - február 16.
2010. február 16., 16:19
30 éves a Soltis Lajos Színház. Az elmúlt három évtizedről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk a színház tagjaival. Elkalauzoltuk a nézőket Pinczés József kiállítására is, és szó esett a K17 alkotócsoport ...
Műhely - február 9.
2010. február 09., 16:20
Radnóti Miklós 80 évvel ezelőtt adta ki első verseskötetét. Erről a jeles évfordulóról emlékeztünk meg a stúdióban a Bolyai iskola növendékeivel és tanáraival. Szó esett arról a kiállításról is,
Műhely - február 2.
2010. január 27., 12:39
Mikor nézhetünk meg 3D-ben is filmeket Szombathelyen? Erről is szó volt a Műhely február 2-i adásában. A Bolyai iskolások Radnóti-műsorral léptek fel a pódiumon. Bejátszásainkban bemutattuk a Magyar Kultúra ...
Műhely - január 26.
2010. január 20., 12:51
Nemrég hunyt el Vértesi Péter festőművész, rá emlékeztünk a január 26-i Műhelyben. Beszámoltunk a Magyar Kultúra-napi díjátadóról, megismerhették a kitüntetetteket és láthattak egy kisfilmet Egerből,
Műhely - január 19.
2010. január 15., 15:21
A hétvégén rendezik meg a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó versenyt. Ennek apropóján a gyermekirodalomról, gyermekköltészetről beszélgettünk vendégeinkkel. Bemutattunk egy új könyvet is, és vendégünk volt ...
Műhely - január 12.
2010. január 11., 15:44
400 évvel ezelőtt halt meg Carolus Clusius, rá emlékeztünk a Műhely január 12-i adásában, amelyben szó volt még a Mesebolt Bábszínház új évadáról, a tavaly év végén Dániában megtartott klíma-konferenciáról, ...
Műhely - január 5.
2010. január 04., 17:18
Őrült táncosokkal indítottuk az új évet a Műhely első adásában. A Crazy Dancers mellett a kistelepülések kulturális helyzetéről is szó volt az adásban, valamint egy vasi mérnökről, akit a repülés varázsolt ...
Műhely - december 22.
2009. december 22., 10:10
A Műhely 2009. évi utolsó adásában Gregersen-Labossa Györggyel beszélgettünk, valamint összegyűjtöttük az idei év legszebb Műhely-pillanatait.
Műhely - december 15.
2009. december 09., 13:23
Közeledik a karácsony, ennek apropóján a Brenner János Általános Iskola diákjai betlehemes játékot adnak elő. Stúdióba várjuk dr. Veres András megyés püspököt is, akit a karácsonyi ünnepről kérdezünk. ...
Műhely - december 8.
2009. december 07., 11:14
December 13-a Luca napja, amelyhez számos népszokás kötődik. Egy ilyet fognak bemutatni a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákjai. December 17-én ünnepi karácsonyi hangversenyt ad a Savaria ...
Műhely - december 1.
2009. november 30., 11:20
Akik kíváncsiak, hogy Vas megyében a horvát és német nemzetiségek hogyan ünneplik az adventet, milyen hagyományaik, szokásaik vannak ebben az ünnepi időben, azok tartsanak a Műhellyel, mert egy horvát ...
Műhely - november 24.
2009. november 23., 18:16
Új bemutatóra készül a Ferrum Színházi Társulás. A november 28-i bemutatóról beszélnek a színészek, sőt, még ajándékjegyeket is hoznak. Akik kíváncsiak fiatal, tehetséges, jó hangú énekesekre,
Műhely - november 17.
2009. november 17., 12:10
25 éves a Boglya zenekar. Aki elmulasztotta az elmúlt negyed évszázadban végigkísérni a zenekar történetét, fejlődését, az a Műhelyben bepótolhatja. Akit érdekel a Star Wars, mindenképpen maradjon
Műhely - november 10.
2009. november 09., 15:01
November 10-én a Műhelyben Isis istennő papjai egy szertartást mutatnak be a stúdióban, Sosztarits Ottó pedig az Isis-kultuszról és az Iseum felújításáról beszél. Mi a nők szerepe az irodalomban? Erről ...
Műhely - november 3.
2009. november 02., 14:08
A Műhely november 3-i adásában szó lesz a halotti kultuszról, a temetők szerepéről a népi kultúrában, ennek keretében összefoglalót láthatnak a hétvégi, szombathelyi halottak napi megemlékezésről. A nők ...
Műhely - október 27.
2009. október 26., 16:59
A Műhely október 27-i adásában a reformációról beszélgetünk majd Hasza Mónika evangélikus és Jakab Bálint református lelkésszel. Vendégünk lesz a Toldy-díjas Láng Gusztáv irodalomtörténész. Új sorozat ...
Műhely - október 20.
2009. október 20., 10:59
A Műhely október 20-i adásában visszarepítjük Önöket a múltba, egészen pontosan száz évvel korábbra, ekkor alapították meg a Savaria Múzeumot, amely egyéves ünnepségsorozattal emlékezett meg a jubileumról. ...
Műhely - október 13.
2009. október 13., 09:26
A Műhely október 13-i adásában szó lesz az ezeréves megyerendszerről, Vasvármegye létrejöttéről és jelentőségéről a Szent István-i államrendszerben. Szót ejtünk a Szent Márton-útvonal hétvégén átadott ...
Műhely - október 6.
2009. október 05., 10:06
A Műhely igazi zenedobozzá változik október 6-án. Stúdiónkba látogat Vásáry Tamás, a Szimfonikus Zenekar tiszteletbeli elnök-karnagya, világhírű zongoraművész, karmester. Hangműhely címmel 0 forintos
Műhely - szeptember 29.
2009. szeptember 25., 10:22
A Műhelyben vendégeinkkel beszélgetünk majd arról a nagyszabású programsorozatról, mely a gyermek- és ifjúsági korosztály kompetencia-fejlesztését célozza. Szó lesz a 'Van egy hazám még a hazán
Műhely - szeptember 22.
2009. szeptember 21., 17:36
A Műhely következő adásában szó lesz a Mediawave Fesztiválról, amely a tervek szerint jövőre Szombathelyen kerül megrendezésre. Erről beszélgetünk a stúdióban a Kulturális Bizottság elnökével és
Műhely - szeptember 15.
2009. szeptember 15., 14:20
Ismét beköszönt a Műhelyben a Jégkorszak. Folytatjuk kalandos utazásunkat az évmilliók nyomában, hogy felfedezzük, milyen volt az élet a Földön. Mayer Rudolfot a mozizás kezdetéről és az első szombathelyi ...
Műhely - szeptember 8.
2009. szeptember 07., 15:36
Évadkezdés a szimfonikusoknál és a színházban. Múzeumbogarak - ifjú muzeológusok. Zsidó fesztivál előzetes.
Műhely - szeptember 1.
2009. augusztus 26., 11:51
A Műhelyben is becsengetnek szeptember 1-jén. Szakértőinkkel az iskolakezdés pszichológiai hatásairól, a problémákról beszélgetünk. 1939. szeptember 1-jén, 70 évvel ezelőtt támadta meg Németország Lengyelországot, ...
Műhely - augusztus 25.
2009. augusztus 24., 13:51
A MŰhely újabb titkokra szeretne fényt deríteni augusztus 25-i adásában. Annak próbálunk utána járni, hogy miként változott nemzeti ünnepeink értelmezése az elmúlt századokban. Pataky László 1896-ban
Műhely - augusztus 18.
2009. augusztus 17., 17:00
Ha augusztus, akkor karnevál. Augusztus 20-án kezdődik az év legnagyobb kulturális fesztiválja Szombathelyen, és természetesen a Műhelyben is ajánlunk néhány kiemelkedő programot a közel kétszáz rendezvényből. ...
Műhely - augusztus 11.
2009. augusztus 10., 18:04
A Műhely augusztus 11-i adásában szó lesz Charles Darwin evolúcióelméletéről, a Savaria Múzeumban hamarosan nyíló Jégkorszak című kiállításról. Bejátszásainkban visszatekintünk a 100 év, 100 tárgy című ...
Műhely - augusztus 4.
2009. augusztus 03., 12:22
A Műhely augusztus 4-i adása szinte teljes egészében zenéről szól. Beszélgetünk a Régi Zene Műhely ezévi programjairól és az augusztus 8-i fúvószenekai fesztiválról is. Akit viszont jobban érdekel a
Műhely - július 28.
2009. július 28., 13:08
A július 28-i Műhelyben a 10. Savaria Történelmi Karnevál programjairól beszélgetünk. Szó lesz a Soltis Lajos Színház A dzsungel könyve című bemutatójáról. Ellátogattunk az Irokéz Galériába is, ahol Szűcs ...
Műhely - július 21.
2009. július 20., 14:33
Zene minden mennyiségben a Műhely július 21-i adásában. Vendégünk lesz az Anima Sound System, akik egy hollywoodi filmhez írtak betétdalt. Bemutatjuk a Metalmovers klipjét és beszámolunk a
Műhely - július 14.
2009. július 13., 12:46
A Műhely július 14-i adásában szó lesz a Bartók Fesztivál záró hangversenyéről, amelyen Bartók: A kékszakállú herceg vára című operáját állítják színpadra a szeminárium hallgatói és tanárai. Klipforgatás ...
Műhely - július 7.
2009. július 01., 12:39
A Műhely július 7-i adásában főként a 25. Bartók Fesztivállal foglalkozunk. Neves zeneszerzők, karmesterek lesznek az adás vendégei, hogy nézőink figyelmébe ajánlják a rangos zenei eseményt. De szó lesz ...
Műhely - június 30.
2009. június 24., 10:29
A Műhely mindig is a tudomány szolgálatában állt. Éppen ezért nem meglepő, hogy következő adásunkban, június 30-án egy új találmánnyal ismerkedhetnek meg a nézők. Aki pedig bemutatja, nem más, mint
Műhely - június 23.
2009. június 22., 10:32
A Műhely vendégei a 40 évvel ezelőtt megalakult Vasi Műhely alkotói lesznek. Hatos Csaba, Kamper Lajos, Marosfalvi Antal, Rasperger József és Vértesi Péter bemutatják legújabb alkotásaikat is.
Műhely - június 16.
2009. június 15., 15:16
Június 16-a Virág Lipót alias James Joyce napja Szombathelyen. Ezért a Műhelyben is beszélgetünk Joyce Ulysses című regényéről, annak keletkezéséről, szombathelyi vonatkozásokról és a Bloom-napról. Csíksomlyói ...
Műhely - június 9.
2009. június 03., 18:19
A Műhely június 9-i adásában vendégül látjuk Balogh Józsefet, aki legújabb kötetét mutatja be a nézőknek. A stúdióba várunk egy hagyományőrző csoportot is, akik ősi magyar titkokba avatják be a Műhely ...
Műhely - június 2.
2009. május 29., 13:04
A Műhely most sem hagyja cserben nézőit, hiszen színes és izgalmas témákkal jelentkezik az adás. Szó lesz többek között a trianoni döntésről, hiszen 1920. június 4-én, 89 évvel ezelőtt írták alá az
Műhely - május 26.
2009. május 20., 10:48
Május 26-án a Műhelyben nyári olvasmányokat ajánlunk majd figylemükbe. A Berzsenyi Dániel Könyvtár kínálatából gyerekek és felnőttek is választhatnak kiadványokat utazáshoz, vízparti kikapcsolódáshoz. ...
Műhely - május 19.
2009. május 14., 14:36
Tudnak mindent a jógáról? Ha nem, akkor nézzék a Műhelyt május 19-én és megismerhetik ennek a különleges világnak a hátterét, a lehetőségeket. Több díjat is nyertek a Szombathelyi Televízió filmjei
Műhely - május 12.
2009. május 06., 10:08
Húsz éve kezdték el lebontani a vasfüggönyt az ország nyugati részén. Történész vendégünkkel az 1989-es eseményeket elevenítjük fel. Tagtoborzást tart a Savaria Legio Egyesület. Hogy ki lehet legionárius, ...
Műhely - május 5.
2009. május 05., 10:41
Száz éves a Bartók Béla Zeneiskola, a jubileumi programokról beszélgetünk az intézmény vezetőjével. 1909-ben halt meg Gothard Jenő, a legjelentősebb szombathelyi csillagász. Életéről, munkásságáról
Műhely - április 28.
2009. április 27., 14:28
A Műhely áprilisi utolsó adásában is várjuk nézőinket a képernyők elé, hiszen szentpéterfai horvát együttes fog nekünk zenélni, de mellettük Jankovics Zoltán, egy nagyon tehetséges zenész is bemutatkozik ...
Műhely - április 21.
2009. április 15., 09:15
A Műhely április 21-i adásában a Bolyai-iskola tanulóit is várjuk a képernyők elé. Ellátogat hozzánk Károlyi Frigyes és még néhány tanár, hogy az iskola nemrég megjelent könyveit bemutassák
Műhely - április 14.
2009. április 08., 16:21
A Műhely április 14-én is várja a nézőket a képernyők elé. Ez nem áprilisi tréfa, mint ahogy az sem, hogy a globális felmelegedésről szervezünk hosszabb beszélgetést. Hiszen ez korunk legégetőbb kérdése, ...
Műhely - április 7.
2009. április 01., 11:01
A Műhely április 7-i adásában Húsvét ünnepéről beszélgetünk dr. Veres András megyéspüspökkel, hiszen a hétvégén, április 12-én emlékezünk meg Jézus feltámadásáról. Vendégünk lesz Mayer Rudolf, az
Műhely - március 31.
2009. március 25., 12:14
Március utolsó napján is várja Önöket a Műhely és Kovács Ági a képernyők elé. Folytatjuk annak elemzését, mi vár ebben az esztendőben a városi kulturális intézményekre a 2009-es költségvetés fényében. ...
Műhely - március 24.
2009. március 18., 10:42
A Műhelyben legutóbb az 1848-49-es forradalom és szabdságharcra emlékeztünk. Következő adásunkban még messzebbre, egészen az ókorig repül velünk az időkerék. Isis istennő papjai jönnek el hozzánk
Műhely - március 17.
2009. március 11., 12:21
A Műhely március 17-i adása igazán forradalminak ígérkezik. Tilcsik Györggyel emlékezünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vas megyei és szombathelyi eseményeiről. Keppel Csilla, a Smidt
Műhely - március 10.
2009. március 04., 11:11
Március 10-én se hagyják ki a Szombathelyi Televízió Műhely című adását, hiszen egy hosszabb beszélgetést láthatnak arról, mi vár ebben az évben a megyei és városi kulturális intézményekre.
Műhely - március 3.
2009. február 26., 13:23
Nem telhet el kedd úgy, hogy ne lenne Műhely a Szombathelyi Televízióban. Így lesz ez március 3-án is, este 6 órától. Vendégünk lesz a General Harmony Singers; láthatják és hallhatják Kárpáti
Műhely - február 24.
2009. február 18., 14:39
A Műhely február 24-i adásában szó lesz a Derkovits Hét két programjáról, filmes fesztiválra invitáljuk majd Önöket és egy körmendi zenekar is játszik nálunk. Értékes nyeremények lesznek, többek között ...
Műhely - február 17.
2009. február 13., 15:20
Február 17-én is várjuk Önöket a képernyők elé sok izgalmas témával, riporttal! Többek között szó lesz arról, hogy néhány napja vehette át Szombathely a Kultúra Magyar Városa megtisztelő címet. Hogy
Műhely - február 10.
2009. február 04., 09:39
A Műhely február 10-i adásában ezúttal két, korábban már beharangozott, ám elmaradt beszélgetést pótolunk. Nemrég jelent meg az a könyv, amelyben Géfin Gyula publikációit gyűjtötték össze.
Műhely - február 3.
2009. január 30., 10:31
Február 3-i magazinunkban a Művészeti-szakközépiskola tanulói foglalják el a stúdiót és rajzolnak, festenek, művészkednek. A képzőművészetek vagy a zene iránt fogékony fiatalokat, művészpalántákat
Műhely - január 27.
2009. január 24., 18:10
Január 27-én vendégünk lesz a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó verseny egyik győztese. Bemutatkozik egy tehetséges, új táncegyüttes. Nem feledkezünk meg a magyar kultúra napjáról sem. Balogh József
Műhely - január 20.
2009. január 14., 10:22
A Műhely január 20-i adásában szó esik a Csillagászat Évéről, hiszen 2009-ben ennek is jubileumát ünnepeljük: a csillagászati távcsőt ekkor kezdték alkalmazni megfigyelésekhez. 800 éve, 1209-ben fogadta ...
Műhely - január 13.
2009. január 07., 12:07
A Műhely január 13-i adásában visszatekintünk 1989-re, a rendszerváltás szombathelyi eseményeire, az egykori főszereplők vallanak a kezdetekről. 2009 Kazinczy-emlékév. Nem feledkezünk
Műhely - január 6.
2009. január 02., 19:13
Akárcsak 2008-ban, az új évben is érdekes, izgalmas témákkal várja Önöket a Műhely, a Szombathelyi Televízió kulturális, tudományos magazinműsora. Januári első adásunkban vendégünk lesz Jordán
Műhely - december 23.
2008. december 17., 09:31
A Műhely december 23-án is várja a nézőket a képernyők elé. Kovács Ági vendégei ezúttal dr. Veres András megyés püspök és dr. Horváth Sándor néprajzkutató lesznek, akikkel a karácsonyról, a karácsonyi ...
Műhely - december 16.
2008. december 11., 11:35
December 16-án is várja Önöket a Műhely stábja a képernyők elé: horvát adventi, karácsonyi dalokat énekel a Durdice Énekkar; elképzelhető, hogy Szent Márton és Szent Quirinus püspökökről is hamarosan
Műhely - december 9.
2008. december 05., 10:58
A Műhely december 9-i adásában vendégül látjuk az Ungaresca Táncegyüttes búcsúzú igazgatóját, Horváth János Gedit. Egy új kiadvánnyal érkezik hozzánk a Vas Megyei Levéltár munkatársa. De vasútmodellezünk ...
Műhely - december 2.
2008. november 26., 10:38
December 2-án, kedden újra Műhely! Vendégünk lesz Orosz Sándor, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója, abból az apropóból, hogy jövőre ünnepli fennállásának 100 éves évfordulóját az intézmény.
Műhely - november 25.
2008. november 19., 10:06
A Műhely november 25-i adásában ismét vendégünk lesz a Művészeti-gimnázium egyik tehetséges növendéke, aki fuvolán kápráztatja el majd nézőinket. Devecseri László új köteteit mutatja majd be a stúdióban, ...
Műhely - november 18.
2008. november 13., 10:34
A Műhely november 18-i adásában vendégünk lesz a Vasi Népdalstúdió, akiknek november 25-én lesz bemutatójuk. A Totál Szombathely néhány díjazottjával is beszélgetünk és láthatnak nézőink néhány részletet ...
Műhely - november 11.
2008. november 11., 08:38
A Műhely 2008. november 11-i adásában beszélgetünk Kovács Lászlóval az egykori tanáráról megjelent könyvről, a Savaria Múzeum 100 éves születésnapjáról, Szent Mártonról, és a Szent Márton-napi kulturális ...
Műhely - november 4.
2008. november 04., 11:58
November 4-i magazinunkban vendégünk lesz az új Vas megye-útikönyv szerzője és kiadója. Szót ejtünk a Szombathelyi Tv új filmjéről és Szent Márton kultuszának közép-európai emlékeiről. A 14. Vasi Dödölle ...
Műhely - október 28.
2008. október 28., 13:39
A Műhely október 28-i adásában az 55. Országos Független Filmfesztiválról beszélgetünk Horváth Zoltánnal, a rendezvény egyik szervezőjével, valamint a díjazottakkal. Vendégünk lesz Linka Sándor játékfejlesztő, ...
Műhely - október 21.
2008. október 20., 12:24
A Műhely október 21-i adásában szó lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc szombathelyi eseményeiről, a Premontrei-gimnáziumban található aradi emlékfalról, a hamarosan induló Örökmozgó Művészmozi ...
Műhely - Október 14.
2008. október 13., 17:06
Október a reformáció hónapja; Csillagászati hetek Szombathelyen; 35 éves a Pedagógus Kórus. Összeállítást láthatnak az első Ars Pannonica Biennáléról, a PublicArt-ról, és bemutatunk két kiállítást is: ...
Műhely - október 7.
2008. október 02., 17:28
A Műhely október 7-i adásában szó lesz egy Japában tett kutatóútról, a Mária-kultusz magyarországi és Vas megyei vonatkozásairól, a Sydney-i Ifjúsági Világtalálkozóról és a Magyar Sydney-ről, valamint ...
Műhely - szeptember 23.
2008. szeptember 22., 15:12
A Műhely e heti adásában szó lesz arról, hogyan lehet majd a Weöres Sándor Színház és a Művelődési és Sportház színházi előadásaira jegyet és bérletet kapni. De szót ejtünk a Mesebolt Bábszínáz Suttogó ...
Műhely - szeptember 16.
2008. szeptember 16., 08:41
Mai adásunkban beszélgetést láthatnak Fűzfa Balázzsal, egy most megjelenő új kiadványról. Mayer Rudolfot, a Savaria Filmszínház vezetőjét az új digitális rendszerről kérdezzük, Keppel Csillát és
Műhely - szeptember 9.
2008. szeptember 08., 14:30
A Műhely következő adásában szó lesz Vas vármegye egy nemrég visszakerült zászlójáról, a hétvégén megrendezésre kerülő fúvószenekari fesztiválról, a szeptember 7-től 21-ig tartó zsidó fesztiválról és
Műhely - szeptember 2.
2008. szeptember 01., 15:00
A Műhely adásában beszélünk a Ferrum Színházi Társulás, a Mesebolt Bábszínház hamarosan kezdődő új évadjáról, egy múlt heti tudományos tanácskozásról és az ISEUM-projektről. Emellett kiállításokra és
Műhely - augusztus 19.
2008. augusztus 19., 09:17
A Műhely augusztus 19-i adásában vendégünk lesz dr. Veres András megyés püspök, akivel a közelgő Szent István ünnepről beszélgetünk. Augusztus 20-án operaelőadást tartanak az Egyházmegyei
Műhely - július 29.
2008. július 25., 08:37
Július 29-én a felsőoktatási felvételikről beszélgetünk, megtudhatják, hogyan határozzák meg a felvételi ponthatárokat, mely szakok a legkedveltebbek és mit tehetnek, akik lemaradtak. Beszámolunk a Mesebolt ...
Műhely - július 22.
2008. július 22., 12:58
Július 22-i magazinunkban vendégül látjuk Horváth József atyát, akivel a Notre Dame-rendről beszélgetünk. Ellátogat hozzánk egy rézkarc-készítő. Az Eszperantó Világtalálkozóról kérdezzük meghívott vendégeinket. ...
Műhely - július 15.
2008. július 15., 10:49
A Műhely július 15-i adásában szót ejtünk a tours-i zarándoklatról. Vendégül látjuk a Bartók-szeminárium hallgatóit, akikkel a fesztiválról beszélgetünk. Beszámolunk a 15. alkalommal megrendezett Boglya ...
Műhely - július 8.
2008. július 03., 11:53
Július 8-án Bujdosó Balázs legújabb könyvéről beszélgetünk, amelynek központi témája a fogyatékkal élők rehabilitációja, de vendégül látjuk Tihanyi László karmestert is, akivel a Bartók Fesztivál
Műhely - július 1.
2008. június 26., 13:54
A július 1-jei Műhelyben szót ejtünk az Agora Fesztivál programjairól, amelyet július első hétvégéjén tartanak a Fő téren. Vendégül látjuk dr. Veres András megyés püspököt, akivel a Szent Pál-év jelentőségéről ...
Műhely - június 24.
2008. június 18., 15:51
A Műhely június 24-i adásában vendégül látjuk 'Az Év Zenekari Művészét', Bozsodi Lóránt hegedűművészt, ellátogat hozzánk a Paragvári Utcai Általános Iskola büszkesége, érkezik a Young Woman in Public
Műhely - június 17.
2008. június 17., 10:48
A Műhely június 17-i adásában beszámolunk a nardai zarándokház felszenteléséről. A Savaria Egyetemi Központ rajzszakos hallgatóinak kiállításán jártunk a Szombathelyi Képtárban. Érkezik a Sushi zenekar. ...
Műhely - június 10.
2008. június 04., 12:56
A Műhely június 10-i adásában vendégül látjuk Gyurácz Ferencet és Tóth Ferencet a de Tott-ról szóló kötet kapcsán. Beszámolunk az Ünnepi Könyvhét eseményeiről. 15 éves a Savaria University Press. Virág ...
Műhely - május 27.
2008. május 27., 10:05
Beszámolunk az Irokéz Galéria új kiállításáról. Vendégünk lesz Pados Gábor és Prieger Szabolcs. Összefoglalót láthatnak a Picasso-tárlat megnyitójáról. Beszámolunk a Paragvárisok médiás sikeréről. Az
Műhely - május 20.
2008. május 20., 13:51
A Műhely május 20-i adásában Picassóról és képeiről beszélgetünk. Vendégünk lesz Alpaslan Ertüngealp, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar vezetője. Ismét jelentkezik helyesírási rovatunk. Bejátszást láthatnak ...
Műhely - április 29.
2008. április 29., 13:05
A Műhely mai adásában vendégünk lesz Bonecz Ervin, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, aki Kijima Taiko japán dobegyüttes koncertjét ajánlja a nézők figyelmébe. De szó lesz két ma nyíló kiállításról ...
Műhely - április 22.
2008. április 17., 11:13
A Műhelyben vendégül látjuk Koller László képzőművész-zenészt, aki egy dzsessz-koncertre hívja az érdeklődőket. Beszámolunk a Szent Márton-út következő 'állomásáról', ismertetjük a Levéltári Nap programjait, ...
Műhely - április 15.
2008. április 15., 14:08
A Műhely április 15-i adásában a hétvégén megrendezésre kerülő Vas megyei filmfesztiválról beszélgetünk a szervezővel, Meskó Krisztiánnal. Vendégünk lesz a múlt pénteki portrémintázó verseny
Műhely - április 15.
2008. április 10., 13:26
A Műhelyben ezúttal igényes ponyva-irodalmat ajánlunk az olvasóknak. Beszámolunk a Vasfilm programjairól, képes összefoglalót sugárzunk a Nyugatbeat Fesztiválról, és utánajárunk annak is, hogyan publikálnak ...
Műhely - április 1.
2008. április 01., 13:33
A Műhely április 1-jei adásában Devecsery László kötetéről beszélgetünk. Egy héttel ezelőtt a Bozsik Yvette Társulat és a Nemzeti Táncház közös produkcióját tekinthették meg az érdeklődők az
Műhely - március 25.
2008. március 25., 12:30
A mai Műhely részben a könyvek körül forog. Beszélgetünk két, nemrég bemutatott egyháztörténeti kiadványról, egy hamarosan megjelenő fanatazy könyvről és a Berzsenyi Dániel Könyvtár aktuális programjairól ...
Műhely - március 18.
2008. március 18., 11:41
A Műhely március 18-i adásában a közelgő Tavaszi Fesztiválról beszélgetünk a szervezőkkel, az Olvasó rovatban Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényéből hallhatnak egy részletet. A
Műhely - március 11.
2008. március 11., 12:18
Magazinunk március 11-i adásában március 15-éről beszélgetünk, ízelítőt hallhatnak a Budapest Bár csütörtöki koncertjéből, ellátogatunk egy ékszerkiállításra. Kovács Ági ezúttal Bródy Sándor Erzsébet
Műhely - Január 8.
2008. január 07., 12:25
A Műhelyben ízelítőt hallhatnak egy világzenei koncertből, formatervező kiállításra is ellátogatunk. Kovács Ági Olasó-rovatában ezúttal Umberto Eco: A rózsa neve című kötetéből olvas. A Soltis Lajos Színház ...
Műhely - november 20.
2007. november 19., 13:59
A Műhelyben ajánljuk a Konc János Hegedűversenyt, ellátogat hozzánk Bunyevácz Zsuzsa, akivel a grál kultusz nyomába eredünk, hiszen nemrég jelent meg a többszáz oldalas kötete a témáról. Érkezik Bauer ...
Műhely - október 16.
2007. október 15., 09:56
A Műhelyben útjára indul nyelvhelyességi rovatunk, két tehetséges főiskolás segítségével a leggyakoribb nyelvhasználati problémákról beszélgetünk. Bukvai Albertné a karneváli ruhák sajátosságait
Műhely - Június 19.
2007. június 13., 09:15
A Műhelyben beszámolunk a Bloom-napi eseményekről, ellátogatunk az ólomkatona kiállításra és amatőr filmes sorozatunk is jelentkezik. Várjuk a Savaria Szimfonikus Zenekar zeneigazgatóját Alpaslan
Műhely - Június 12.
2007. június 06., 09:51
Vendégül látjuk Pados Gábort, a GolyósToll Kiadó vezetőjét, akivel Najmányi László új regényéről Kovács Ági beszélget. A Blum-ház rejtélye c. kötet igazi irodalmi csemege. A könyvet a a Bloom-nap-on
Műhely - Június 5.
2007. május 31., 13:40
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Marosics József képzőművészt, akivel egy szép kiállításra hívjuk nézőinket. Ellátogat hozzánk a Paragvári Általános Iskola kórusának vezetője,
Műhely - Május 29.
2007. május 29., 11:21
A Műhely ezúttal a csillagászatról szól. Gothard Jenő születésének 150. évfordulójának alkalmából az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma május 31. és június 2. között Szombathelyen ...
Műhely - Május 22.
2007. május 17., 14:06
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Bonecz Ervint a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatóját, és Alpaslan Ertüngealp zeneigazgatót. Az együttes vezetőivel az újdonságokról beszélgetünk.
Műhely - Május 15.
2007. május 14., 15:57
A keddi műsorban szót ejtünk a IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál programjairól, várjuk a Honderű Asztaltársaság két tagját, akikkel Szabó Magda egy regényéből készült színházi adaptációról beszélgetünk. ...
Műhely - Április 17.
2007. április 12., 09:44
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Meskó Krisztiánt, akivel a Vas-Film programjait ajánljuk. Eljön hozzánk 3 Kazinczy-díjas fiatal főiskolás, akikkel a szép beszéd fontosságáról ejtünk ...
Műhely - Április 3.
2007. április 02., 10:05
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk dr. Veres András megyés püspököt, akivel a nagyhét lelkiségéről beszélget a műsorvezető, Kovács Ági. Ellátogat hozzánk Rózsa Ferenc karnagy,
Műhely - Március 20.
2007. március 20., 15:48
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Nemes Gáspár germanistát, akivel egy hétvégi szimpóiziumra invitáljuk a nézőket. A program a szociális viselkedés, és az idegtudomány legújabb
Műhely - Március 13.
2007. március 12., 15:34
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk dr. Lőrincz Zoltán művészettörténészt, akivel egy kőszegi kiállításra invitáljuk a nézőket, amely az 1956-os forradalom napjaiban készült fotókat
A Műhely március 6-i adásából
2007. március 06., 14:24
Emlékezünk Szombathely bombázására, a Vas-Filmre is invitáljuk Önöket, a Telekiben megrendezett Kardos-kiállításról is beszámolunk, ellátogatunk a Molnár C. Pál-kiállításra és Kovács Ági ex libris rovata ...
Műhely - Február 27.
2007. február 23., 10:31
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Skultéty Rita zenepedagógust, aki ifjú ütőseit hozza el. A növendékek koncertet is adnak a stúdióban. Horváth Zoltán filmessel legújabb alkotásáról
Műhely - Február 20.
2007. február 16., 14:55
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Gregerssen Labossa György lelkészt, akivel az SZTV-n futó új filmsorozatról beszélgetünk, de a gyülekezet programjairól is szót ejtünk. Gerendás Péter ...
Műhely - Február 13.
2007. február 07., 12:50
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Alexander Horsch sámán-reinkarnációt, aki egészen különleges élményeit tárja a nézők elé. E heti sztárvendégeinket a Cotton Club Singers új énekesnőit ...
Műhely - Február 6.
2007. február 02., 14:04
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Ilon Gábor és Kiss Péter régészeket, akik a legújabb feltárások eredményeiről, és a leletanyagból nyílt új kiállításról tájékoztatják a nézőket.
Műhely - Január 30.
2007. január 26., 09:10
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk Takács Ferencet, akivel két kötetről beszélgetünk, amelyeket ő jegyez. Az irodalmi kultuszhelyekről beszélgetünk a megye vezetőivel és
Műhely - Január 23.
2007. január 22., 17:05
A Műhely soron következő adásában vendégül látjuk dr. Veres András megyéspüspököt, akivel az Ökumenkikus Imahétről beszélget Kovács Ági. Bemutatkoznak a kulturális elismerésben részesült vezetők és
Műhely - Január 16.
2007. január 12., 09:14
A Műhely soron következő adása a klasszikus zenét és a költészetet veszi górcső alá. A stúdióba várjuk Bonecz Ervint, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgatóját, akivel a zenekar Művészetek
Műhely - Január 9.
2007. január 08., 15:26
A stúdióba várjuk a Márkus Attilát a BDF Tanulmányi Hivatalának vezetőjét, aki a Felvételizők Napjáról tájékoztatja a leendő hallgatókat. Tanácsot adunk a felvételi lap kitöltéséhez is. Érkezik
Műhely - Január 2.
2007. január 02., 09:57
Adásunkban a közelgő Megyebálról beszélgetünk a szervezőkkel. Dalí-táncestet rendeztek nemrég, erről is beszámolunk. Az Évaságunk története című kiállításon jártunk, hallhatnak citeramuzsikát és a szimfonikusok ...
Műhely - December 19.
2006. december 18., 10:49
A stúdióba várjuk a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóit, akik betlehemeznek majd. Vendégünk lesz Kollerics Barnabás az előadók osztályfőnöke is, aki a karácsonyi dalokról,
Műhely - December 12.
2006. december 12., 14:10
A stúdióba várjuk Szirmai Juditot, aki az MSH-ban nemrég kialakított kamara színházról beszél. Vendégünk lesz a Berzsenyi Színház két vezetője, akik a társulat legújabb premierjére invitálják
Műhely - December 5.
2006. december 01., 11:09
A stúdióba várjuk Halmágyi Miklóst a Vas Népe főszerkesztőjét, akivel a napilap 50. évfordulójáról beszélget Kovács Ági. Érkezik Goda Imre tanár úr, a Berzsenyi Dániel Főiskola nyugalmazott oktatója, ...
Műhely - November 28.
2006. november 27., 13:18
A stúdióba várjuk Pavelkovits Lászlót, akivel a Kamara Savaria évadjáról beszélgetünk, ellátogat hozzánk Marosfalvi Antal festő-restaurátor, aki egy kiadványt is ajánl a nézők figyelmébe. Egyik neves ...
Műhely - November 28.
2006. november 27., 09:29
Megnyílt Salvador Dali kiállítása a Képtárban. Két hétvégi kőszegi programról láthatnak összefoglalót: konferenciát tartottak a 150 éves katonai oktatásról, és a hagyományos adventi vásár megnyitójáról ...
Műhely - November 21.
2006. november 20., 12:44
A stúdióba várjuk Gábor Bálint József atyát, aki a Premontrei Gimnázium programjaira invitálja a nézőket. Érkezik Veres Gábor és Tóth Péter tanár úr, akikkel a készülő Weöres-szoborról beszélgetünk.
Műhely - November 14.
2006. november 14., 11:07
Szombathelyen vendégszerepelt a Szent Efrém Férfikar. Bemutatjuk az Egyházashetyei Daloskört. Felelevenítjük a Szent Márton napi lampionos felvonulás hangulatát. Két kiállításon jártunk: a Mészáros család ...
Műhely - November 7.
2006. november 07., 11:31
Vendégül látjuk az Ómuzsika Együttest, ellátogatunk egy kiállításra, beszélgetést hallhatnak Balogh József költő legújabb kötetéről, amelyet az MMIK-ban mutatnak be a héten. Nem felejtkezünk
Műhely - Október 17.
2006. október 16., 12:59
A Műhely stúdióvendégeként érkezik Révész Tamás, aki a repülőtér történetét kutatja. Katona Attila történésszel az 56-os helyi eseményekről beszélgetünk, és várjuk még Pezenhofer Györgyöt, aki egy programot ...
Műhely - Október 10.
2006. október 05., 10:28
Keddi adásunkban a két tannyelvű oktatással foglalkozunk, szakértő vendégeink beszélnek a témáról. Idén is megrendezik a Csillagászati Hetet, a stúdióban Péntek Kálmán és Vértes Ernő beszélnek a programokról. ...
Műhely - Szeptember 12.
2006. szeptember 08., 09:54
Beszámolunk a nyelvvizsgák szabályainak változásairól. Kovács Ági vendégeivel a Pedagógus Kórus következő koncertjeiről ejt szót, de a Mesebolt Bábszínház új évadjáról is hallhatnak a nézők. Szokásos ...
A Műhely szeptember 5-i adásának tartalmából
2006. szeptember 04., 17:20
Szeptember első adásában beszámolunk a nyelvvizsgák szabályainak változásairól. Kovács Ági vendégeivel szót ejt a Prima-jelöltekről, akikre szeptember közepéig szavazhatnak, ellátogatunk a régió legfontosabb ...
A Műhely augusztus 8-i adásának tartalmából
2006. augusztus 08., 08:54
Összefoglalót láthatnak Veres András szombathelyi megyés püspök szombati beiktatási ceremóniájáról, és interjút sugárzunk a volt és az újonnan kinevezett egyházi vezetővel. A Vitalitas Galériában Horváth ...
A Műhely július 25-i adásának tartalmából
2006. július 20., 10:32
A Műhelyben Kovács Ági vendégeivel a megújult Fő térről beszélget. Bemutatjuk az új szökőkutat, szót ejtünk a további munkálatokról. Érkezik Zombor Béla költő, akivel irodalmi beszélgetést hallhatnak. ...
A július 4-i adás tartalmából
2006. június 28., 15:10
Július 4-én a Műhely vendégül látja a jubiláló General Harmony együttest, és egy izgalmas irodalmi programra invitálja nézőit. Csáth Géza szövegeit ismerteti egy lelkes és tehetséges fiatalokból álló ...
A június 27-i adás tartalmából
2006. június 26., 13:54
Stúdióbeszélgetést láthatnak a héten zajló Lamantin Jazz Fesztiválról. Jártunk a BDF diplomosztó ünnepségén, tárlatokon, és hétvégi programokon. A könyvajánló sem marad el.
A június 20-i adás tartalmából
2006. június 15., 11:45
Vendégül látjuk a Képmesék alkotóit, akik II. helyzést értek el egy fesztiválon Beszámolunk a Bloom-nap eseményeiről AJánljuk a Szent Iván-éji Vigasságok programját
A június 13-i adás tartalmából
2006. június 09., 10:16
A Műhelyben Kovács Ági vendégeivel a Bloomsday programjairól beszélget. Az egynapos rendezvény bővelkedik izgalmas performanszokban, de lesz könyvbemutató, kiállítás, konferencia, és színházi
A Műhely június 6-ai adásának tartalmából
2006. május 31., 20:15
Vendégül látjuk Kovács Gábor szobrászművészt, aki nemsokára egy izgalmas árverésre várja az érdeklődőket. A művész egyik legszebb szobrát a stúdióba is elhozza.
A Műhely május 23-i adásának tartalmából
2006. május 17., 13:20
A Műhelyben folytatjuk a tehetséges fiatalok bemutatását, ezúttal Révész Tamást (a Bolyai iskola 11. évfolyamos tanulóját) ismerhetik meg, aki nemrég a Kutató Diákok Országos Szövegsége által meghirdetett ...
A Műhely május 16-i adásának tartalmából
2006. május 15., 09:44
A Műhelyben ezen a héten a képzőművészet játssza a főszerepet. Beszámolunk egy nagyon izgalmas kezdeményezésről, amelyet az Irokéz Galéria hívott életre. Fiatal tehetségek, művészeti iskolák vezetői,
A Műhely május 9-i adásának tartalmából
2006. május 04., 10:00
A Műhelyben megoldjuk a matematika érettségi feladatsort, és a magyar nyelv és irodalom érettségi tételeiről is beszélgetünk.
A Műhely május 2-i adásának tartalmából
2006. április 26., 09:42
A Műhelyben Kovács Ági vendégeivel az amatőr filmről beszélget. Vendégeink az I. Savaria Amatőr Filmes Napok szervezői. A nézők részleteket láthatnak azokból az alkotásokból, amelyeket május 8-ám és 9-én ...




.png)


























