Hírek

Visszatér a tél

2010. december 08., 09:19
Napközben fagypont körül alakul majd a hőmérséklet, erős hideg- fronti hatás érvényesül, és a szél is viharossá fokozódik. Ismét számítani kell hóesésre is, ezért a közútkezelő és a SZOVA gépei már készenlétben állnak. A mentőknek is több a dolguk: az időváltozás és a nagy hőingás ugyanis megviseli a szervezetet, főleg a szív- és érrendszeri betegekre van rossz hatással.
Visszatér a tél

Néhány napja még 30-40 centi hó borította az utakat, és -2 foknál még napközben sem mutatott többet a hőmérő. A lakók a járdáról lapátolták a havat, a hókotrók pedig az utakon dolgoztak. Aztán gyorsan jött az enyhülés, szerdán 8-12 fok volt napközben, a hó két nap alatt elolvadt. Már csak foltokban látni itt-ott. A közel 15 fokos hőingás az egészséges szervezetet is megviseli, a betegek pedig még inkább szenvednek tőle. A mentőket is többször hívták ma szívbetegekhez.

Dr. Lórántfy Mária - regionális orvosigazgató, OMSZ
"Elsősorban a szív- és érrendszeri betegeket viseli meg, megnőtt a hirtelen szívhalálok száma, ma is volt kettő a megyében."

Csütörtöktől ismét lehűlés jön, fagypont körüli hőmérséklettel, erős széllel és egyelőre bizonytalan mennyiségű hóval. A SZOVA 14 hótolója és a behívható 10 bérgép is készenlétben áll. Eddig 250-300 tonna sót és 50 tonna zúzalékot szórtak az utakra, járdákra.

Csonka György - fenntartási és köztisztasági részlegevezető, SZOVA Zrt.
"Folyamatosan figyeljük az időjárást, a gépeinket készenlétben tartjuk, a sóutánpótlásról is gondoskodunk, a beszállító folyamatosan hozza a síkosságmentesítő anyagokat."


A hőmérsékletingadozás az útburkolaton is nyomot hagyott. Többfelé kátyúk alakultak ki. Ezek most megteltek vízzel, nem látni a mélységüket, így tönkretehetik az autók futóművét.Hamarosan 70 tonna hidegaszfalt érkezik a SZOVA-hoz, amit a hőmérséklettől függetlenül télen is használni tudnak. A kátyúk többségét azonban csak tavasszal, a jó idő beköszöntével tudják tartósan eltüntetni. A vizes burkolat miatt egyelőre a Magyar Közút sem tud dolgozni az úthibákon.

Horváth László - osztályvezető, Magyar Közút Nonprofit Zrt.
"Az elmúlt napokban már végeztünk kátyúzásokat, most ez az eső miatt nehézkesebb, ha az időjárás engedi, ezt folyamatosan végezni fogjuk, ha nem engedi, akkor ezt a megfelelő közlekedési táblákkal az autósok felé jelezni fogjuk."


A lehűlés tartósnak ígérkezik, ami elsősorban az epilepsziás betegeket viselheti meg. Az előrejelzések szerint jó esély van arra is, hogy fehér lesz a karácsony.