Hírek

Végre nyert az Admiral-Hali

2012. szeptember 19., 19:09

A bajnokság negyedik fordulójában megszerezte első győzelmét az Admiral-Haladás VSE élvonalbeli futsalcsapata. A szombathelyiek 6:4 arányú győzelmet arattak a veszprém együttese ellen.

Végre nyert az Admiral-Hali

Rendkívül fontos mérkőzést játszott az Aréna Savariában az Admiral-HVSE futsalcsapata a Veszprém ellen, ugyanis a derbi előtt még nulla pont állt a szombathelyiek neve mögött. Ennek megfelelően óriási iramban kezdtek a vasiak: az ötödik percben már kettő nullra vezettek. Előbb Jáger talált be egy kontra végén, majd pedig Horváth lőtt okos gólt. A vendégek azonban nem estek kétségbe: Szabadfi  szépített a 10. percben, majd pillanatokkal később Finta egyenlített. A 12. percben Czeglédi szerzett újabb találatot a Haladásnak, ám erre Vas révén nagyon hamar válaszoltak is a veszprémiek. Az első félidő hajrájában Kottán lőtt emberelőnyből Sárdi kapujába 4:3-ra alakítva ezzel az állást. Térfélcsere után Vas volt újfent eredményes, így ismét egálra, 4:4-re állt a mérkőzés. A végjátékra azonban már csak két Jáger-találat maradt, ezeknek köszönhetően 6:4 arányú győzelmet aratott az Admiral.

Jáger Sándor csapatkapitány, Admiral-Haladás VSE
"Nehéz szülés volt. Tudtuk, hogy a Veszprém jó csapat. A kupában már találkoztunk velük, ott kiejtettek minket. Játszottunk velük két edzőmeccset is, ott is ők jöttek ki győztesen. Hála Istennek a mai bajnoki meccs nekünk sikerült jobban. Szerencsénk volt, de azt gondolom, hogy megérdemeltük, mert több helyzetünk volt. Többet tettünk a sikerért."

A szombathelyi csapatnak immár három pontja van, amellyel a nyolcadik helyen áll a tabellán. A vasiak az ötödik fordulóban a Vasas vendégeként lépnek pályára.