
Eddig három interaktív táblája volt a Puskás-iskolának, a mostani fejlesztésnek köszönhetően további nyolcat helyeztek el a tantermekben. Közismereti- és szaktárgyak oktatásában is hasznukat veszik szeptembertől. Azt remélik, segítségükkel még inkább felkelthetik a diákok érdeklődését a tananyag iránt.
Balogh Gabriella - igazgató, Puskás Tivadar Szakképző Iskola
"Ezzel a generációval nehéz bánni, nehéz őket motiválni. Azt remélem, hogy a táblákkal jobban lehet majd őket motiválni."
Az Oladi ÁMK két tagintézménye a Teleki Blanka Szakképző és a Simon István Utcai Általános Iskola közösen részesül a fejlesztésből. 12 interaktív táblát kaptak a hozzá tartozó laptoppal és projektorral együtt több mint 15 millió forint értékben. A tanárok közel fele már megismerkedett az új eszközökkel, azt várják, hogy a gyerekek is fogékonyak lesznek a korszerűbb módszerekre.
Sulyokné Madarász Kinga - igazgató, OÁMK Simon István Utcai Általános Iskola
"A képességeiket gyorsabban tudjuk fejleszteni, hiszen maguk is aktívan részt vesznek az ismeretek elsajátításában."
További három iskolában is ma zárult le a program. A Derkovits-iskola 40 számítógépet és 7 interaktív táblát, a Paragvári 67 PC-t és 17 interaktív táblát kapott, míg a művészeti iskola 10 digitális táblával gyarapodott.