Hírek

Városi röplabda rangadó

2012. január 17., 16:33

A Vasi Sport Akadémia csapata 3:0 arányban legyőzte a Haladás VSE együttesét az NB II-es városi röplabda rangadón. A nyertes gárda továbbra is a tabella második helyén áll a Vasas Óbuda mögött. Mucsi Péter tanítványainak célja idén is az NB I-be való feljutás, amire minden esélyük megvan.

Városi röplabda rangadó

Szoros első játszma után sima 3:0-ás győzelmet aratott a fiatal játékosokból álló Vasi Sport Akadémia röplabda csapata a városi rivális Haladás VSE ellen az NB II-es bajnokság 9. fordulójában lejátszott mérkőzésen. Az első szettet 25:23-ra, a másodikat 25:15-re, míg a harmadikat 25:16-ra nyerték Mucsi Péter tanítványai.

Simon Judit csapatkapitány, Vasi Sport Akadémia
Tényleg elég nehezen sikerült bemelegednünk. Ez szerintem annnak tudható be, hogy nem igazán állt még össze a csapatunk, de hála Istennek azért a második és harmadik szettben már meg tudtuk mutatni, hogy igenis mi vagyunk az erősebb csapat.

A női röplabda  NB II. Nyugati-csoportjában hét csapat küzd az osztályozót jelentő első helyért. Jelenleg a Vasi Sport Akadémia a második, míg a Haladás VSE a negyedik helyen áll.

Mucsi Péter edző, Vasi Sport Akadémia
Most már ez a harmadik évünk az NB II-ben. Minden évben egy hajszálon múlik, hogy feljussunk ezzel a csapattal az első osztályba. Ebben az évben is azt fogalmaztuk meg, hogy minél előrébb próbáljunk végezni. Ugye tavaly is, tavaly előtt is a második  helyen végeztünk a bajnokságban. Jelenleg is itt állunk.

Jelenleg a Vasas Újbuda áll a pontvadászat élén. Ám mivel ez a gárda  az NB I-es angyalföldi csapat junior korosztályú együttese, nem juthat fel az élvonalba. Azaz a Vasi Sport Akadémia előtt nyitva áll az NB I-be vezető út.