Hírek

Utolsó napok az iskolában

2016. június 14., 15:47

Sport- és egészségnapok, fagyizás, kirándulás - így telnek az utolsó napok a szombathelyi iskolákban. Miközben a diákok játszanak, a tanárok már a bizonyítványokat írják, és a tanévzáró ünnepélyre készülnek.

Utolsó napok az iskolában

Csapataik nevét próbálják lerajzolni a Bolyai-iskola diákjai az intézmény előtti járdán, úgy, hogy az ellenfél ki tudja majd találni. Ez is a feladatok között szerepelt a sport- és egészségnapon, amelyet a szerdáig tartó tanév vége felé évről évre megrendeznek a felsőbb évfolyamoknak.

Fodor Lili - diákönkormányzati elnök, Bolyai-iskola
“Ezt már több éve szervezzük. Minden évben az utolsó napokban. Ez lényegében egy tanítás nélküli munkanap nálunk. 5-től 11. évfolyamig megy. Tavaly még az alsósokat is bevontuk, de idén nekik most új programok vannak.”

Amíg a kisebbek kirándulni mentek vagy a tantermekben játszottak, addig a nagyobbak elsősegélynyújtásban próbálhatták ki a tudásukat. Itt például az úgynevezett tálcafogást gyakorolják, aminek egy gerincsérült ellátásakor vehetik hasznát, itt pedig már ügyességi feladatokat hajtanak végre. Az osztályozó értekezletek múlt héten lezárultak, a tanárok a napokban töltik ki a bizonyítványokat. Ebben az iskolában 1015 tanulónak állítanak ki ilyen okmányt, közülük sokan dicséretben is részesülnek.

Papp Tibor - igazgató, Bolyai-iskola
“Mindenki várja a szerdai tanévzáró ünnepélyt, azon a napon is adunk át természetesen dicséreteket, a legkiválóbb tanulóinkat majd a tanévzáró ünnepélyen fogjuk jutalmazni. És hát elkezdődtek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák is, három bizottságban.”

Idén összesen mintegy száz diák kap majd érettségi bizonyítványt a Bolyaiban.
A Váci iskolában is játékkal telnek ezek a napok.

Herceg Andrásné - igazgatóhelyettes, Váci-iskola
“Azt gondolom, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is izgalommal várják, hogy befejeződjön ez a tanév. Megpróbáljuk kihasználni a jó időt, és az utolsó három napot a gyerekekre szánjuk teljes egészében. Diáknappal készültünk, ami során sportversenyeken vesznek részt.”

Emellett fagyizni, mozizni is készülnek. Ebben az intézményben pénteken tartják az évzárót, és az ide járó 337 gyerek is ekkor kapja kézhez a bizonyítványát, köztük sokan kitűnő eredménnyel.