MNB
MNB - 2

Hírek

Ünnepséggel és szakmai konferenciával emlékeztek Szombathelyen idősebb Kneffel Pálra

2013. április 18., 18:26

A főorvos születésének 100. évfordulójára rendezett találkozóra Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyéből is érkeztek szakemberek.

Ünnepséggel és szakmai konferenciával emlékeztek Szombathelyen idősebb Kneffel Pálra

Puskás Tivadar
Méltóképpen emlékezik rá és ünnepel Szombathely,Vas megye és a régió azzal,hogy abban a teremben,amely az ő nevét viseli és abban az intézményben,amelyet ő megálmodott,abban rendezik ezt a tudományos konferenciát.

A város polgármesterének méltatása után a jelenlévők részletesebben is felidézték a megye egykori közegészségügyi vezetőjének életét és pályafutását.

Stánitz Éva - megyei tiszti főorvos, Kormányhivatal
Kneffel Pál Vas megye közegészségügyének emblematikus alakja, köztiszteletben álló orvosa volt.Hosszú életpályájának nagy részét a megyében és Szombathelyen töltötte.Tavaly neveztük el róla ezt a termet és már akkor készültünk rá, hogy a 100. születésnapjára emlékkonferenciát szervezünk.

Az emlékünnepség lezárásaként a főorvos fia, ifjabb Kneffel Pál adta át ajándékát a találkozót szervező intézetnek.

ifj.Kneffel Pál,főorvos
Sokat gondolkodtunk azon,hogy az egyes tárgyaknak hol lenne a megfelelő helye ahol az utókornak és az ismerősöknek még valami emléket jelentene.Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy édesapám orvosi diplomájának eredeti példányáról lemondunk és átadjuk azt az intézetnek.

A közegészségügyi szakmai nap előadásokkal folytatódott. A régióból érkező szakemberek itt elhangzó összefoglalói hamarosan egy kiadványban is olvashatóak lesznek.