
Mérföldkőhöz érkezett a Viva Savaria egészségfejlesztési program. A kezdeményezés eredményként városszerte már 12 egészségpont jött létre, ahol a lakosság egészségmegőrzésről szóló előadásokon, sporteseményeken vehet részt. Szombattól elstartol az Egészségpontok Hete rendezvénysorozat is.
Koczka Tibor - koordinátor, Viva Savaria
- Szeptember végén-október elején össze tudunk hozni, létre tudunk hozni egy ilyen Egészségpontok Hetét, amelyben önkéntes alapon működő egészségpontok összerakják azt amilyük van, amit tudnak és közösen kialakítunk egy programot, amivel természetesen minden szombathelyit meg szeretnénk szólítani. A programok ingyenesek, van amelyik regisztrációhoz kötött, de gyakorlatilag szeptember 27-től október 11-ig - több mint egy hét egyébként, csaknek két héten keresztül várunk mindenkit szeretettel ezekre a rendezvényekre.
A programsorozat a déli városrész szívében veszi kezdetét, ahol egy teljes nap az egészségmegőrzés jegyében zajlik.
Tóth Kálmán - önkormányzati képviselő
- Azt tudjuk hangsúlyozni most is a Zarkaházy kastélyra, hogy multikulturális helyszín. Mi ugye már elkezdtük 2021-ben a
"Mozdulj Gyöngyöshermán"
-mozgalmat, ez most a második ilyen alkalom, hogy ezt meg tudjuk csinálni, és most is olyan programokat tudunk idehozni, aminek részben vagy idekötődő szervezői vannak, vagy pedig itt is élők. Tehát mindenképpen akik ebben programokat szerveznek, részt vesznek, ötleteket adtak, azok mind-mind ide kötődnek a déli városrészhez. Mi nagyunk büszkék vaguynk arra, hogy ilyen szellemi kapacitási potenciál van nálunk, igyekszünk ezt kihasználni és a város javára fordítani.
A szív világnapjához is kapcsolódó rendezvény sokszínűségét jellemzi, hogy a legkisebbektől a legidősebb korosztályig mindenki megtalálja a számítását.
Bangó Mária "Mira" - egészségfejlesztő, mentálhigiénés szakember, edző
- Mi itt a saját közösségeinket szeretnénk leginkább bemutatni, hogy milyen mozgásformákat érnek el azok az emberek, akik ezen a városrészen élnek. Ezek a mozgásprogramok nemcsak ezen az egy napon működnek, hanem az egész év folyamán és itt olyan kedves programok vannak, ami a csecsemőkortól egészen a szépkorúakig mindenkit megszólítanak: lesz baba-mama torna, fitt-body, alakformálás, body smart mindenféle táncos program is - orientációs táncok és a népek körtáncát is ki lehet próbálni.
Az alakformáló tornák mellett énekes és táncos műsorelemek, mozgáson túlmutató programok színesítik a napot. Az érdeklődők mentálhigiénés szűrésen, vércukor- és vérnyomásmérésen vehetnek részt, továbbá egészséges életmóddal kapcsolatos előadások is helyet kaptak a kínálatban. Szombaton délelőtt 9 órától egészen este fél hétig várják a látogatókat a Zarkaházi-Szily kastélyba. A Viva Savaria Egészségpont Hete egészen október 11-ig tart: összesen nyolc rendezvényhez lehet városszerte csatlakozni. A programokról részletes információt találnak a oldalon. FELIRAT:




























