Hírek

Semjén Zsolt Szombathelyen

2010. szeptember 17., 14:36
Közel félóra késéssel érkezett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Szombathelyre. Elmondta, hogy Puskás Tivadar polgármester-jelölt elfelejtett neki szólni, hogy nem készült el a mostani polgármester által beígért gyorsforgalmi út Győr és Szombathely között, ezért nem lehet alapul venni a GPS által kiszámolt menetidőt.
Semjén Zsolt Szombathelyen

Semjén Zsolt érkezése után először sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy Szombathelynek csak akkor lehet kiemelkedő szerepe a gazdaságban, ha ehhez megfelelő közlekedési feltételek is társulnak. A nemzetstratégiáért felelős miniszterelnök-helyettes történelmi lépésnek nevezte az elfogadott  állampolgársági törvényt, amelynek alapján közjogi értelemben megtörténhetett a nemzetegyesítés.

Dr.Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
"Teljes felelősséggel mondhatom, hogy január elsejétől minden felkészültségünk megvan arra, hogy elkezdjük az állampolgárságok kiadását."

A kérvényezők három hónap alatt megkaphatják a magyar állampolgárságot. Ezt nem csak a nagykövetségeken és konzulátosokon igényelhetik az érintettek, hanem például az Ausztriában élők a szombathelyi önkormányzaton is hozzájuthatnak  az okmányokhoz. Semjén Zsolt és Puskás Tivadar egy rövid séta után egy belvárosi kávéházban találkozott a szimpatizánsokkal. A pártelnök, miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy számára nincsenek kényes kérdések és az ilyen kötetlen beszélgetéseken van igazán mód az embereket foglalkoztató problémák megvitatására.