Hírek

Remekül rajtolt a SZOESE az első alkalommal kiírt Egyetemi Kosárbajnokságban

2012. december 06., 17:30

A szombathelyiek az első három mérkőzésüket magabiztosan nyerték meg. Legutoljára a nagy ellenfélnek tartott soproni gárdát múlták felül 94:77 arányban.

Remekül rajtolt a SZOESE az első alkalommal kiírt Egyetemi Kosárbajnokságban

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége első alkalommal írta ki az Egyetemi Bajnokságot. Az előzetes várakozások alapján a 2012-2013-as szezonban 20 felsőoktatási intézmény indulására lehetett számítani, ám végül ennél lényegesen kevesebb csapat vágott neki a mérkőzéssorozatnak.

Kéri Péter edző, SZOESE
"A bajnokság erősségéről azt kell, hogy mondjam, hogy nem tűnik olyan erősnek, mint azt előzetesen vártuk. Igazából országos szinten 13 csapat nevezett az Egyetemi Bajnokságba. Ebből hét csapatot soroltak a nyugati, hatot pedig a keleti csoportba."

A Szombathelyi Egyetemi SE férfi kosárcsapata tavaly remekelt az NB II-ben, melynek alapszakaszát megnyerte, majd pedig sokáig versenyben volt az NB I/B-be jutásért is. Így aztán a szombathelyiek az Egyetemi Bajnokságban egyértelműen az éremesélyesek közé tartoznak.

Földesi Ádám csapatkapitány, SZOESE
"A tavalyi sikeres szereplés után szeretnénk idén is sikeresen szerepelni. A csapat magja megmaradt. Két-három új játékosunk is van. Szeretnénk őket beépíteni a csapatunk játékába, hogy működőképes legyen a csapatjáték és minél jobb eredményt érjünk el. Ezalatt én azt értem, hogy a régiót szeretnénk megnyerni, majd a rájátszásban minél jobb pozícióba kerülni."

A SZOESE gárdája remekül rajtolt az Egyetemi Bajnokságban: a szombathelyi fiatalok eddigi mindhárom meccsüket megnyerték . Legutóbb hazai környezetben fektették két vállra a SMAFC együttesét.