Hírek

Patológiát avattak

2010. június 25., 18:08
Mintegy 400 millió forintból újult meg a Markusovszky Kórház patológiai épülete. Nemcsak az orvostechnológiai felszereléseket, és az egyéb berendezéseket cserélték ki, ezentúl az eddig négy különböző épületben végzett munka szervezetileg és funkcionálisan is egy helyre koncentrálódik majd. A megújult épületet a pénteki Semmelweis-emlékünnepség keretében adták át.
Patológiát avattak

Már hagyomány a Markusovszky Kórházban, hogy minden év júniusában a Semmelweis-emlékülésen adják át a legjobb orvosoknak, és kórházi dolgozóknak járó elismeréseket. Idén dr. Grasselly Magdolna, a Perinatális Intenzív Centrum részlegvezető főorvosa kapta idén az Év orvosa-díjat. Lakner László főigazgató tiszteletbeli ápoló elismerést vehetett át. De sor került a megyei elismerések átadására és többek között a kórház kiváló orvosa, és kollektívája címet is kiosztották. Az ünnepség keretében adták át a megújult patológiai tömböt.

Az új épület alagsorában raktárhelyiségeket, a földszintjén a szövettani laborokat, az emeleten pedig az orvosi szobákat alakítottak ki.

Dr. Tóth Csaba - mb. osztályvezető főorvos, Patológia
"A földszintet úgy alakítottuk ki, hogy körbesétálva a beérkezett friss szövettani anyaggal gyakorlatilag mire a földszinten körbeérünk, a kész szövettani lelet fog elkészülni."

A patológia osztályon közel 40-en dolgoznak. Probléma azonban, hogy a szakorvosok inkább külföldre mennek dolgozni, ezért számuk folyamatosan ingadozik. A jelenlegi nyolc fő kielégítő  - mondta el az osztályvezető - a Dunántúlon a legjobbnak mondható. A laborokban évente mintegy 23 ezer szövettani vizsgálatot végeznek el, a kapacitásuk az új épületegységben sem növekszik majd, és a leletátfutás ideje sem rövidül. A cél nem is ez volt, hanem hogy egy helyen, korszerű eszközökkel tudják munkájukat elvégezni. A felújítás ezzel még nem ért véget, következő lépésként az 1929-ben épült boncterem épületét kell majd korszerűsíteni. Erre azonban egyelőre nincs pénz.