
Október végén a Berzsenyi Könyvtárban mutatták be Vadász János Szela című verseskötetét.
Gerendás Péter Liszt-díjas zeneszerző a kötet címadó versét is megzenésítette, és előadta a könyvbemutatón. A Szela szó a Zsoltárok könyvében 71 alkalommal szerepel. Jelentése: csönd, amen, így legyen. A csendet, az elmélyülést és az elmélkedést jelképezi. A Szela Vadász János második önálló kötete. Versei először 1971-ben, a Sor című antológiában jelentek meg, ami miatt politikai támadások érték, és a rendszerváltásig nem publikálhatott. Később folyóiratokban és antológiákban adták ki költeményeit, első önálló kötete, az Ikervers pedig 2023-ban látott napvilágot. Szombathelyhez a főiskola egykori, legendás népművelő-könyvtáros szakának köszönhetően kötődik, ahol 1973-ban szerzett oklevelet. Vadász János annak idején közreműködött a Vasi Skanzen létrehozásában is. Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, emellett szociológus is. Pályafutása során többek között művelődési központot és könyvtárat vezetett, szakszervezeti vezetőként, majd államtitkárként is dolgozott, és ahogy Szále László Pulitzer-emlékdíjas újságíró fogalmazott a bemutatón, mindvégig költő maradt, afféle Szent Grált őrző lovag, aki még hisz a versekben.
Szále László - újságíró
„A közéleti költészetben is, hatni akar, mondani akar valamit, ha eljut, ha nem. Úgy véli, hogy eljut az emberekhez. Tömegekhez akar szólni, de nagyon visszafogott, szemérmes szűkszavú költészet az övé.”
Az alkalmon közreműködött Vadász János egykori tanára, Benke Éva, Radnóti-díjas pedagógus is. A beszélgetésen szó esett szombathelyi emlékekről, eredetiségről, emberi sokoldalúságról, költői törekvésekről, küzdelmekről, a rákkal folytatott harcról.
Vadász János – költő
„Azzal a céllal írom a verseket, hogy az emberi életben, az emberi élet nehézségei mellett megpróbáljam megmutatni azt, hogy mitől szép, mitől jó az ember élete, mi az, ami segíti az embert megharcolni az élet gondjaival, bajaival. A vers rengeteget segít ebben.”
A könyvbemutatón kiderült, bár volt, hogy évtizedekig nem publikálhatott, már készül Vadász János harmadik kötete, hogy megmutathassa az embereknekű: az életet ünnepelni kell.



.png)



